6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldFerenc pápa: a gondoskodás és a lélek sokat tehet a szeretet találékonyságával

Ferenc pápa: a gondoskodás és a lélek sokat tehet a szeretet találékonyságával

Ferenc pápa világszerte arra intette az embereket, hogy őrizzék meg a hitüket, és nyújtsanak vigaszt egymásnak az új típusú koronavírus-járvány adta nehéz időkben.

„Nehéz pillanat ez mindannyiunknak. Nagyon sokak számára megpróbáltatás” – hangsúlyozta a katolikus egyházfő este közzétett videóüzenetében.

Ugyanakkor felszólította az embereket, hogy legyenek nagylelkűek, segítsenek a rászorulókon, a magányosoknak pedig telefonon vagy a közösségi médián keresztül nyújtsanak vigaszt.

Ferenc pápa beszédében mindenekelőtt az idős embereket, a hajléktalanokat, a börtönökben raboskodókat, a járványban elhunytak hozzátartozóit, a munkahelyük miatt aggódókat, illetve a kórházakban dolgozó és a nélkülözhetetlen társadalmi szolgáltatásokat végző „hősöket” emelte ki, akiknek támogatásra van szükségük.

„Még akkor is, ha külön vagyunk, a gondoskodás és a lélek sokat tehet a szeretet találékonyságával”

– hangoztatta.

A 83 éves egyházfő az Olaszországot különösen hevesen sújtó Covid-19-járvány miatt nem jelenik meg a nyilvánosság előtt. A Vatikán már március közepén közölte, hogy a Ferenc pápa vezette húsvéti szertartásokat kivétel nélkül hívők nélkül mutatják be a Szent Péter-bazilikában.

Videoüzenetében Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a húsvétot az idén valóban különleges körülmények között fogják megünnepelni. Jézus feltámadására utalva Ferenc pápa mindemellett reményét fejezte ki, hogy jobb idők jönnek el, amikor „sikerül megszabadulnunk a gonosztól és a pandémiától”. „A remény nem okoz csalódást, mert nem csupán egy látomás” – hangsúlyozta.

Ferenc pápa a járvány sújtotta Bergamo városi kórházának 60 ezer euró személyes támogatást ajánlott fel.

„A szentatya ezzel a gesztussal jelezte, hogy közel áll a hívekhez, az elhunytak hozzátartozóihoz és az egészségügyi dolgozókhoz” – közölte a bergamói egyházmegye. Több pap is elhunyt a kórban a lombardiai régióban.

Olaszországban még mindig 700 felett van a járványban naponta elhunytak száma, amely február 21. óta elérte a 14 681-et – közölte péntek esti tájékoztatóján a polgári védelem. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt elenyésző mértékben csökkent: az elmúlt napi 2477-hez képest 2339-re. Az elmúlt napban a betegségben elhunytak száma 766 volt, a megelőző 760-hoz képest. A bizonyítottan fertőzöttek száma összesen 119 827.

A márciusban bevezetett szigorú óvintézkedések, amelyeket a kormány egyelőre április 13-ig hosszabbított meg, akár május közepéig is eltarthatnak – hangoztatta a polgári védelem vezetője.

Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Reuters/Yara Nardi
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work