Home Életmód Életmód hírek Fenyőmustra: mindent a karácsonyfákról

Fenyőmustra: mindent a karácsonyfákról

instyle

Csillagszóró, bejgliillat és díszes csomagolópapírba öltöztetett ajándékok – már csak a fenyőfa hiányzik, és kész is az autentikus karácsonyi miliő.

Ez utóbbival azonban általában mindössze abban a két hétben foglalkozunk, míg az ünnep fényét hivatott emelni, de milyen utat jár be, míg a nappalinkba kerül, és mi történik vele karácsony után? Nem mellesleg: miért nem mindegy, hogy milyen fenyőt választunk?

Honnan jönnek a karácsonyfák?

Mi, magyarok, évente összesen 2-2,2 millió karácsonyfát állítunk, a legtöbbet persze otthon, családi körben, de ez a szám magában foglalja többek között az óvodák, iskolák, közterek, cégek fenyőit is. Itthon mintegy 1500-2000 hektáron termelik ezeket az örökzöldeket, leginkább Zala, Vas és Somogy megyében, többnyire kisebb magángazdaságokban. A dél-zalai Nemespátróban például sokak számára ez a fő megélhetési forrás, és itt szinte nincs is olyan család, amelyik ne foglalkozna fenyőtermesztéssel. A közeli Surd község szintén az iparág egyik legjelentősebb szereplője az országban. Jó esély van rá, hogy a te fádat is a két település környékéről hozza a Jézuska, a becslések szerint a hazai karácsonyfák 60-80%-a innen származik.

Vágják a karácsonyi fenyőfákat Nemespátróban, fotó: MTI/VARGA GYÖRGY

Körülbelül 2-300 ezer darab fenyőt exportálunk évente (Olaszországban a gyökeres lucfenyőt kedvelik, de Spanyolországba is szállítunk), és 5-600 ezer az import; Dániából és Németországból Nordmann- és duglászfenyők érkeznek.

A kivágott fenyőket csomagolják és pakolják a szállításhoz Surd községben, fotó: MTI/VARGA GYÖRGY

 

Nem zöldebb a műfenyő

Ma már nem furcsa, ha az élő fa helyett műanyag példány díszeleg a nappaliban karácsonykor, ami még küllemre sem feltétlenül rosszabb, mint az igazi. Vannak, akik gazdaságosság céljából választják, mások a szőnyegbe jó mélyen belefúródó tűleveleket utálják takarítani, megint mások a környezettudatosság jegyében állítanak műfenyőt. Utóbbiak számára azonban van egy meglepetésünk: egy kanadai cég felmérése szerint a vágott fenyő összességében sokkal környezetbarátabb. A zömével Kínában gyártott mesterséges fák ökolábnyomát igencsak megnöveli a több ezer kilométeres szállítás, és ehhez még hozzáadódik, hogy átlagos élettartamuk hat év, ezután valószínűleg a szeméttelepen kötnek ki, és a PVC-ből készült fenyők újrahasznosítása rendkívül drága. A cég állítása szerint

több mint 20 évig kellene használnunk a műfát ahhoz, hogy a végeredmény környezetkímélőbb legyen, mint évente élő fát állítani.

A felmérés arról is beszámol, hogy jelen helyzetben a valódi fenyővel kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás csupán harmada annak, ami a műfenyővel jár.

A lepotyogott tűleveleket igen, de a környezetkárosítást nem tudod elkerülni, ha műfenyőt választasz, fotó: SHUTTERSTOCK

Az élő fába nehéz belekötni

Ha valódi, vágott fenyőt választasz, azért sem kell aggódnod, hogy az erdőirtáshoz, a környezet károsításához járulsz hozzá. Legálisan forgalmazott fenyőfák esetén biztos lehetsz abban, hogy külön erre a célra létesített telepeken, gyakorlatilag haszonnövényként termesztik ezeket, és utánpótlásuk is folyamatos. Persze a tűlevél-takarítást sok esetben nem úszhatod meg, és a vásárlás-hazacígölés macerája is benne van a pakliban, cserébe viszont például utánozhatatlan faillattal lehetsz gazdagabb.

A családok még mindig igyekeznek valamilyen élő fenyőt vásárolni a gyerekek kedvéért, fotó: SHUTTERSTOCK

Bár az újév napján a szemetesek mellett heverő, megtépázott fenyők szomorú látványt nyújtanak, a legtöbbször az önkormányzatok gondoskodnak ezek elszállításáról, számos helyen pedig gyűjtőpontokat létesítenek a kiszolgált karácsonyfáknak. Sopronban és Győrben ledarálják őket, és a komposztálódott anyagot talajtakaróként hasznosítják, Pécsen pedig az erőműben égetik el a fákat. A fenyők akár otthon, tüzelőként is megállják a helyüket.

Illatos, tartós vagy különleges legyen?

Ha élő fában gondolkozol, pár szempontot érdemes szem előtt tartanod. Ilyen például az ár. A nagyon olcsó fa valószínűleg gyengébb minőségű – ugyanazon fajon belül is különböző kategóriák léteznek, és lehet, hogy egy kisebb, de formásabb fa drágább, mint egy nagyobb, viszont satnyább példány. A tűlevelek potyogásának elkerülésére különböző (többé-kevésbé hasznos) módszereket lehet alkalmazni, de az időtényező sem elhanyagolható. Van, ahol már november elején nekikezdenek a kivágásnak, míg máshol jóval később, csak december első napjaiban. Ha sikerül ilyen fát szereznünk, az valószínűleg később kezdi majd hullajtani a leveleit.

Ma már egészen sokféle fenyőt árulnak Magyarországon is, ezek mindegyikének megvannak az előnyei és a hátrányai, így mindenki egyéni preferencia alapján választhatja ki a számára legmegfelelőbbet.

Fotó: SHUTTERSTOCK, WIKIPEDIA
  • Klasszikus karácsonyfaként a lucfenyőt tartjuk számon – az Észak- és Közép-Európa hegyvidéki területein honos növény hamisítatlan illattal bír, egyben a legolcsóbb (méterenként kb. háromezer forint forint), viszont a levelei szúrósak és nagyon hamar lepotyognak.
  • A közepes árkategóriába tartozó, kevésbé lombhullató ezüstfenyő igen formás, és mérsékeltebben, mint a lucnak, de illata is van. Sokan különleges színe miatt választják – vagy éppen amiatt nem kedvelik. Hátránya, hogy szintén szúrós levelei vannak. 4-5000 Ft-ba kerül métere.
  • Nagyjából ezzel egy árban kapható a duglászfenyő, aminek hasonlóan jó a lombtartó képessége, tűlevelei pedig dörzsölésre narancsszerű illatot árasztanak.
  • Egyre elterjedtebb a szerb lucfenyő is, ami közönséges társánál valamivel drágább, ám tovább megtartja a – nem szúrós – leveleit, színe pedig az ezüstfenyőére hasonlít.
  • Egyes helyeken kolorádói jegenyefenyővel (concolor) is találkozhatunk. A dekoratív fa citromos fenyőillattal tölti be a szobát, ezüstös-zöldes levelei nem szúrnak, így könnyű díszíteni, és nem hullanak, tehát a fa praktikusnak is mondható. Mindemellett ez az egyik legdrágább; egy kétméteres vágott példány nagyjából 10 ezer forintot kóstál.
  • A jóval népszerűbb Nordmann-fenyő idén olcsóbb, métere 6000 Ft, szintén azért lehet szeretni, mert egyáltalán nem pereg a levele, a színe viszont a concolorral ellentétben a luchoz hasonlóan élénkebb zöld.

Gyökeres fenyőt csak okosan

A vágottnál nem sokkal drágábbak a földlabdás vagy konténeres fenyőfák, melyek előnye, hogy karácsony után akár a saját kertedbe is kiültetheted őket, de ilyen fát egyes kertészetektől akár „kölcsönözni” is lehet. Ha azonban vásárolsz, már a kiválasztásnál résen kell lenned, az út szélén árusított példányok ugyanis nagy valószínűséggel nem fogják túlélni a karácsonyt. Érdemes kertészetben körülnézni, ahol tanácsot is kaphatsz a szakszerű gondozással kapcsolatban.

A konténeres fenyő különleges bánásmódot igényel, fotó: SHUTTERSTOCK

Amit semmiképpen sem hanyagolhatsz el (ez egyébként a vágott fenyőre ugyanígy igaz), az a „beszoktatás”, vagyis: ne sokkold le a növényt, amikor a hidegből hirtelen berakod a jól fűtött nagyszobába, előbb egy garázsban vagy más, köztes hőmérsékletű helyen „melengesd” néhány napig. Ha ép fenyőt szeretnél, a kivitelnél hasonlóan ajánlott eljárni. Gyökeres és vágott fánál is fontos még az itatás. Míg előbbinél létkérdés, utóbbinál a tűlevelek élettartamát hosszabbíthatod meg, ha vizet öntesz a talpba. A fenyőt lehetőleg ne állítsd fűtőtest vagy kandalló mellé, és arról se feledkezz meg, hogy a földlabdás/konténeres fának nem tesz jót, ha hosszabb ideig a szobában áll, így a legjobb, ha csak az ünnep pár napja alatt tartod bent.

Hagyomány születése

A karácsonyfa-állítás szokásának pontos eredete homályba vész; számtalan történet szól arról, hogyan vált a feldíszített fenyő az ünnep középpontjává. Több ilyen história szerint német szokásról van szó, de ezek a körülményeket és az időpontot tekintve már nem egyeznek meg. Egyes kutatások szerint Luther Márton volt az első, aki karácsonyfát díszített; ezzel kapcsolatban szintén több monda létezik. Az egyik legkedvesebb történet szerint Luthernek egy téli estén hazafelé tartva annyira megtetszett a fenyőkön sziporkázó csillagfény látványa, hogy otthon a családjának is szerette volna megmutatni – ezért gyertyákat helyezett egy fenyőfára.

Más források azt állítják, hogy a németek örökzöld fák alá húzódtak a téli napforduló idején, mert úgy vélték, csak így menekülhetnek meg az akkor elszabaduló gonosz szellemek elől. Olyan eredetmagyarázattal is találkozhatunk, ami azt mondja, hogy a régi szokás szerint Katalin-napon vízbe tett cseresznyefaág pont karácsonyra zöldült ki, de sok helyen a karácsonyi piramist (nagyjából piramis alakban összeerősített deszkák gyertyákkal) jelölik meg a fenyő elődjeként. Az is lehet, hogy a december 24-én tartott keresztény misztériumjátéknak köszönhetjük a karácsonyfát: a színdarabban Ádám és Éva mellett díszletként a tudás fája is szerepelt, ám tél lévén almafák helyett örökzöldeket használtak.

Úgy tartják, Magyarországon először Brunszvik Teréz grófnő, az első óvoda alapítója állított karácsonyfát 1824-ben, de ezt sokáig csak a módosabbak engedhették meg maguknak. A szokás igazából a 20. század elején terjedt el, és sok családnál, főleg vidéken, csupán 1945 után lett hagyomány. Régebben alma, dió, mézeskalács vagy aszalt gyümölcs, pattogatott kukorica szolgált díszként.

turistamagazin, Hirmagazin.eu
ElőzőA divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon – videó
KövetkezőFejfájás enyhítése egyszerű módszerekkel
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás