Felülvizsgálná a kata jelenlegi szabályozását az MKIK

Dátum:

Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), megakadályoznák, hogy egyes munkáltatók katásként alkalmazzák a valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat

– mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek, hangsúlyozva. hogy a módosítás a gazdaság érdekét szolgálná, a katásokat nem érné hátrány.

Javaslataik között szerepel például, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Jelenleg is van ilyen szabály, az értékhatár most egymillió forint.

Az elnök hozzátette: nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy a 3 millió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár 40 százalékos) adót kellene leróni.

„A plusz közterhet nem a katás vállalkozó, hanem az üzletfele lenne köteles befizetni az államkasszába” – mondta Parragh László. Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, és megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként – lényegében színlelt szerződéssel – alkalmazzák dolgozóikat.

A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

Parragh László azt is elmondta: úgy látják, az adóhivatal birtokában van azoknak az információknak, amelyek alapján célzott és gyakoribb ellenőrzéseket lehetne lefolytatni azoknál a vállalkozóknál, akiknél nagy valószínűséggel felmerül a munkaviszonyok visszaélésszerű átminősítése.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Több millió banki adat szivárgott ki, nézd meg, hogy a Te adataid rajta vannak-e!

Egy friss kutatás 3,4 millió kiszivárgott PIN-kód elemzése alapján...

Hideg zuhany: lehet, hogy semmi nem lesz az ország legdrágább autópályájából

Úgy tűnik, lekerült a kormány napirendjéről az ország legdrágább...

Sajtóértesülések szerint a magyar kormány további Gripen vadászbombázók beszerzéséről tárgyal a svéd gyártóval

A legújabb Gripen vadászbombázókat veheti meg Magyarország – megmutatjuk,...

Átadta a Mol a kecskeméti stratégiai kerozintárolót, a beruházás részleteiről Szabó Szabolcs Pál, a cég csoportszintű értékláncmenedzsmentjének ügyvezető igazgatója beszéllt..

Gigantikus üzemanyag-tároló épült Kecskeméten: meghétszereződött a kerozintartalék Átadták pénteken a...
Megszakítás