13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFéltékenység miatt kegyetlenül végzett élettársával egy nő Budapesten

Féltékenység miatt kegyetlenül végzett élettársával egy nő Budapesten

A 41 éves nő késsel és baltával támadt rá a szakítófélben lévő élettársára.

A vádirat szerint a nő és a férfi még 2017-ben ismerkedett meg egymással, röviddel ezután össze is költöztek. A nő kezdetektől fogva féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, ezért gyakran vitáztak. Előfordult olyan is, hogy feltörte élettársa közösségi fiókját, és átolvasta a férfi magánbeszélgetéseit – írja a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A pár kapcsolata ezután még inkább megromlott, ezért a férfi szakítani akart, a nő azonban különböző kitalált ürügyekre, nem létező betegségre, terhességre hivatkozva, öngyilkossággal fenyegetőzve maradásra bírta.

A veszekedések során a nő egyre erőszakosabbá vált.

Egy ilyen alkalommal, 2021 januárjában egy baseball ütővel támadt a férfira, megütötte a hátát, és a lábába is beleharapott. A férfi a bántalmazás miatt nem tett feljelentést, de elhatározta: végleg megszakítja a kapcsolatát a nővel, és elköltözik a közösen bérelt II. kerületi lakásból. Az újabb vita elkerülése érdekében úgy döntött, erről nem szól előre az élettársának, és akkorra időzíti a költözést, amikor a nő nincs otthon.

Ennek megfelelően a férfi 2021. január 30-án elköltözött a nőtől, aki erről csak akkor szerzett tudomást, amikor hazaért a munkából. Volt párját többször hívta telefonon, számon kérte őt a költözés miatt, egyúttal személyes találkozót kért tőle, amibe végül a férfi beleegyezett. A II. kerületi lakásba ment, ahol a nő már várt rá.

A találkozón pontosan nem ismert előzmények után a nő rátámadt a férfira, majd egy késsel, egy baltával, rendkívüli brutalitással, kitartóan bántalmazta őt.

A férfi a kíméletlen bántalmazás miatt elszenvedett sérülések miatt a helyszínen életét vesztette.

Életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg.

A Fővárosi Főügyészség a nőt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, valamint információs rendszer megsértésének vétségével vádolja. Indítványozták a fegyházbüntetés kiszabását a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával.

Nyitókép: Facebook/Fővárosi Főügyészség.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek