17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFelrobbant egy labor Kínában, többen meghaltak - VIDEÓ

Felrobbant egy labor Kínában, többen meghaltak – VIDEÓ

Robbanás történt Kína vezető repülési és űrhajózási egyetemének egyik laboratóriumában, két ember meghalt és további kilencen megsérültek – számolt be hétfőn a kínai sajtó.

A kelet-kínai Csiangszu tartomány székhelyén található Nankingi Repülési és Űrhajózási Egyetem vezetőnek számít a védelmi technológiákkal foglalkozó kínai kutatóintézetek között, és élvonalbeli, űrben alkalmazott technológiák fejlesztésről híres – írta az MTI.

A helyi idő szerint vasárnap délután történt balesetről a kínai közösségi médiában közzétett képeken az egyetem kampuszából felszálló, sűrű füst látható. Az egyetem hivatalos közleménye szerint a robbanás az anyagtudományokkal és technológiával foglalkozó szak egyik épületében történt, ahol ezt követően tűz ütött ki. A robbanás okát egyelőre vizsgálják.

Az érintett kollégiumban öt, tartományi szintű laboratórium működik, amelyek atomenergetikai-berendezések anyagaival, energiaátváltással, elektrokémiai tárolással, valamint a zord környezeti hatások elleni védelmet szolgáló anyagok vizsgálatával foglalkoznak. A beszámolókban nem tették közzé, hogy melyik laboratóriumban történt a robbanás.

A Global Times című kínai lap szerint kínai kémikusok korábbi baleseteket követően a laboratóriumok biztonságának javítására tettek felhívást, a balesetekért a rendszerszintű gondatlanságot felelőssé téve.

Március végén a Kínai Tudományos Akadémia Pekingben található, Kémiai Intézetének egyik laboratóriumában történt egy robbanás, amely egy hallgató halálát okozta. 2016 szeptemberében a sanghaji Tunghua Egyetem kémiai tagozatának egyik laboratóriumában történt robbanás, amely két hallgatót sebesített meg súlyosan.

Ez is érdekelheti: Lövöldözésbe torkollott egy tüntetés Libanonban: legalább heten meghaltak, rengetegen megsérültek – fotók

Egy idén szeptember végén hozott bírósági határozat szerint az egyetemnek 1,62 millió jüan (közel 80 millió forint) kártérítést kellett fizetnie az egyik sérültnek. Mintegy három éve, 2018 decemberében a Pekingi Közlekedési Egyetem környezetmérnöki laboratóriumában három diák halt meg egy robbanásban. A baleset miatt az egyetem tizenkét tisztségviselőjét megbüntették. Az esetet követően a kínai hatóságok módosításokat írtak elő a veszélyes vegyi anyagok előállítását, eladását, szállítását és raktározását illetően, átfogó biztonsági vizsgálatokat elrendelve minden szakaszban.

 

Forrás: MTI / Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Twitter

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner