vasárnap, december 22, 2024
Home Főhírek Belföldi hírek Felmosta a padlót a baloldallal Orbán Viktor a Parlamentben

Felmosta a padlót a baloldallal Orbán Viktor a Parlamentben

70

A kormány vállalása, hogy az év végére az infláció egyszámjegyű lesz, elindult az árfigyelő rendszer, augusztus 1-től pedig 15 százalékra emelkedik a boltokra vonatkozó kötelező akciózás mértéke, a háború és a szankciók ellenünk dolgoznak, de ellenszélben is teljesítjük a vállalásunkat

– minderről Orbán Viktor kormányfő beszélt az Országgyűlésben az azonnali kérdések órájában hétfőn, írja az origo.hu

Szólt arról is, hogy ebben az évben 116 ezerrel forinttal emelték a fegyveres dolgozók fizetését és jövőre is ezt tervezik, többek között azért, hogy nyaraljanak, és tudjanak pihenni.

Orbán Viktor kijelentette, nem fogják hagyni, hogy migránsgettó legyen Magyarországon.

Az infláció az ellenzéket nem érinti, mert ők dollárban számolnak

– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, válaszolva a Gyurcsány-párti Kálmán Olga azonnali kérdésére. A kormány vállalása, hogy az év végére az infláció egyszámjegyű lesz – húzta alá a kormányfő. Mint mondta, elindult az árfigyelő rendszer, augusztus 1-től pedig 15 százalékra emelkedik a boltokra vonatkozó kötelező akciózás mértéke.

A háború és a szankciók ellenünk dolgoznak, de ellenszélben is teljesítjük a vállalásunkat – közölte Orbán Viktor. Emlékeztetett, hogy a baloldal elvett egy havi nyugdíjat, egy havi fizetést, valamint emelték az alapvető élelmiszerek áfáját. Nem fogjuk engedni, hogy még egyszer elkövessék azt Magyarországgal szemben, amit egyszer megtettek – húzta alá a kormányfő.

A kormány nem hagyja, hogy migránsgettó legyen Magyarországon

A legutóbbi ülésen a Tisztelt Ház elfogadta a vendégmunkásokról szóló törvényt – válaszolta Orbán Viktor, miután Lukács László György, a Jobbik képviselője arról beszélt, hogy a kormány félmillió idegent akar Magyarországra hozni. A miniszterelnök jelezte, hogya parlament világos jogi kategóriákat alkotott a vendégmunkásokról szóló törvényben, elejét véve annak, hogy olyan helyzet legyen, mint Németországban, vagy Franciaországban.Kiemelte: ez Európa legszigorúbb szabálya, csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van, továbbá aki behozza a vendégmunkást, annak kell érte felelősséget vállalnia. A migrációt és a vendégmunkások ügyét egyértelműen elkülönítettük. Ez az egyik legsziorúbb törvény, és ezt be is fogjuk tartani és tartatni – mondta a kormányfő.

Bevándorlóországról beszél, miközben a pártelnöke megszavazza a kötelező migránskvótát. Megszavazza a maga elnöke, hogy migránsgettót hozzanak létre Magyarországon. Ez ellen harcolni fogunk, és nem fogjuk hagyni – hívta fel a figyelmet a kormányfő.

Orbán Viktor: Mi ezt nem csináljuk meg!

Orbán Viktor Novák Előd (Mi Hazánk) kérdésére azt válaszolta, vannak országok, ahol az illegális bevándorlóktól elkobozzák az értékeiket. Mi is rendszeresen átnézzük a migránshelyzetet, mindegyiküket nem tudjuk börtönbe zárni – tette hozzá.Nem elég, hogy bezárjuk az embercsempészeket, de utána az unió megbírságol minket, mert egy négyzetméterre túl sok ember jut.Az igazság, hogy akik átjönnek, azok elég nyomorult helyzetben lévő emberek, és nem visz rá minket a lélek, hogy erőszakosan fellépjünk velük szemben – fogalmazott a kormányfő. Vannak országok, ahol ezt csinálják, de mi nem tesszük ezt.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ha azt tennénk, amit a Mi Hazánk javasol, akkor eljárást kellene indítani, mert jogállamban élünk. Ha nem akarjuk, hogy itt maradjanak, akkor vissza kell küldeni őket, és ezért az a jó nekünk, ha minél hamarabb visszaküldjük őket – tette hozzá.

A védekezés hatékonyságát az mutatja, hogy a határkerítés jó, mert ennél sokkal többen jönnének, ha az nem létezne.

Ismerjük el az ott dolgozók munkáját, ahelyett, hogy lebecsülnénk őket! – zárta a kormányfő.

Jövőre is emelkedni fog a rendőrök fizetése. FORRÁS: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Nekünk Magyarország az első

Idősebbek vagyunk, de figyelünk a fiatalabbak véleményére. Kicsit mégis furcsa, hogy nekem most elmagyarázza, hogy milyen volt a szovjet világ, amiben 26 évet éltem – fogalmazott Tompos Mártonnak (Momentum) adott válaszában Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta, hogy Tomposék szövetségeseinek köszönhetően az energia, a média, és a bankszektor többsége külföldi tulajdonban volt 2010 előtt, de mostanra ezekben a szektorokban nagyobb méretű a nemzeti tulajdon aránya, mint a külföldi.

Nem állami, hanem nemzeti tuljadonban vannak már többségben ezek a szektorok, és ez így van jól. Valóban van egy gondolkodásbeli különbség a kormány és a baloldal között, mivel nekünk Magyarország az első

– jegyezte meg a miniszterelnök.

Jövőre is emelkedni fog a fegyveres dolgozók fizetése

Harangozó Tamás, az MSZP képviselője az Országgyűlésben a miniszterelnöknek címezve kifejtette, hogy a kormány 74 állami ingatlant elad, 32 milliárd forintért, amelyek többek között a rendőrség, a NAV, a mentőszolgálat ingatlanjai, amik nem csak üdülők. Orbán Viktor válaszában úgy fogalmazott: az állami üdülők közül csak a történelmi jelentőségűeket kell megtartani.

Hozzátette:Semmilyen állami üdülési rendszert nem akarunk fenntartani, hanem elegendő fizetés kell az alkalmazottaknak.A kormányfő hangsúlyozta: ebben az évben 116 ezer forinttal emelték a fegyveres dolgozók fizetését és jövőre is ezt tervezik, többek között azért, hogy nyaraljanak, és tudjanak pihenni.

Nem lesznek migránsgettók Magyarországon. FORRÁS: AFP/FRANCOIS LO PRESTI

Orbán Viktor: Nem lesz vegyi elosztó központ Soroksáron

Orbán Viktor miniszterelnök Szabó Rebeka (Párbeszéd) kérdésére azt válaszolta, vegyi elosztó központ nem fog épülni Soroksáron. Az akkumulátorgyártás kapcsán a kormányfő elmondta, hogy Magyarországon a legszigorúbb szabályok vannak érvényben, legalább olyan szigorúak, mint Németországban.Ha Németország harcol velünk ezekért a beruházásokért, és nekik megfelel, akkor nekünk is meg fognak felelni.Önök hozták az egész akkumulátoripart Európába, mert az elvtársuk Timmermans ennek a legfőbb szorgalmazója – tette hozzá. Ha az új technológiát nem hozzuk ide, akkor a magyar autógyártóüzemek be fognak zárni – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Ha azt csinálnánk, amiket Önök mondanak, akkor több százezer magyar megélhetése kerülne veszélybe – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sajnos nem leszünk elsők az akkumulátorgyár-versenyben, mert a németeket nem fogjuk tudni megelőzni.Lehet, hogy Önök beleesnek a saját buborékukba, mert egy győri, debreceni és kecskeméti dolgozó tudja, hogyha nem építjük meg az új gyárakat, akkor öt év múlva nem lesz állása.A legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat pedig be fogjuk tartatni – közölte a kormányfő.

Orbán Viktor: Amit Önök beszélnek, az zavaros, ködös, érthetetlen

Orbán Viktor Kanász-Nagy Máté (LMP) akkugyárakkal kapcsolatos kérdése azt válaszolta, lehet, több akkugyár lesz, mint LMP-párttag. A magyar gazdaságnak az a stratégiája, hogy exportra termeljen, mert ha ez nem menne, akkor az életszínvonal a felére esne – tette hozzá.

Az a kérdés, hogy hogyan sikerül a világgazdaságba integrálódni. 

Minden beruházást és szolgáltatóközpontot próbálunk bevonzani. Amit Önök beszélnek, az zavaros, ködös, érthetetlen. A zöld átállás technológiai váltást jelent, és ha ebből kimaradunk, akkor lemaradunk, és nem adjuk fel 30 év munkáját pár zöld ködös elképzelésért – mondta a kormányfő. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy „nem jöhet létre állami engedély nélkül beruházás Magyarországon.

Az Önök legsikeresebb elvtársai a német Zöldek, és ott az ottani elvtársai közölték, hogy akkugyártás révén lehet csak megőrizni a járműgyártás szintjét, és az e-mobilitást fejleszteni. Javaslom, hogy egyeztessenek az ottani elvtársaikkal

– zárta a kormányfő.

ElőzőAz erkélyen is megél, és dúsan teremhet: 8 vitamindús zöldség a balkonkertbe
KövetkezőMeghalt Robert De Niro unokája
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Megszakítás