Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Felmentették a csecsemőjét kádba fojtó sülysápi anyát – Ez az indoklás

Felmentették a csecsemőjét kádba fojtó sülysápi anyát – Ez az indoklás

Felmentették a sülysápi anyát / Fotó: RAS-Archív

Felmentette a bíróság a három hónapos csecsemőjét tavaly ősszel kádba fojtó nőt, mert tette elkövetése idején kóros elmeállapotban szenvedett

– közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, a házas, rendezett körülmények között élő nő 2018. október 26-án fojtotta kádba gyermekét, amikor egyedül volt otthon. Később öngyilkosságot kísérelt meg, majd Szolnokra utazott és a rendőrségen bejelentette, hogy megölte a csecsemőt.

Az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a vádlott kóros elmeállapotban követte el tettét: a szülés után kialakult, majd egyre mélyülő depressziós tünettan volt észlelhető nála.

A tünetek között megemlítették, hogy hangokat hallott, érzékcsalódása volt, elszakadt a valóságtól, és kóros motivációi voltak, amit összességében heveny kialakuló elmezavarnak neveztek.

A kórós elmeállapot a gyanúsítottat képtelenné tette arra, hogy a terhére rótt cselekmény következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen – áll a közleményben.

A bíróság a vádlottat az emberölés bűntettének vádja alól felmentette és elrendelte kényszergyógykezelését.

mti

ElőzőEzért választasz rossz párt! Csillagjegyed megadja a választ
KövetkezőEmelkedett a halálos áldozatok száma: továbbra is megállíthatatlanul tombol a horrorhurrikán
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás