Home Szabadidő Bulvár Fellebbentette a fátylat házasságairól Bálint gazda

Fellebbentette a fátylat házasságairól Bálint gazda

Az idős ker­tész­mér­nök­nek több ra­jon­gója van a kö­zös­ségi ol­da­lán, mint né­mely ce­leb­nek.

A mindig derűs, mosolygós Bálint György volt Joshi Bharat vendége a FEM3 Joshi, a legjobb barát című műsorában. A kilencvenhét éves kertészmérnök az emlékeiről mesélt, és arról, hogy mennyire szerencsés gyermek volt. Felnőtt férfiként sem voltak különösebb problémái, kiváltképp a lányok terén, hiszen három házassága is volt.

Az első két feleségemet én választottam, a mostani feleségem viszont engem választott

– árulta el Joshi Bharatnak.

Bálint gazda a háború után került össze az első feleségével, egy év múlva pedig megszületett a fiuk, aki most már nyugdíjas.

„Az első feleségemről csupa jó dolgot tudok elmondani, mert rendkívül művelt, zenét nagyon kedvelő, több nyelven beszélő, kiváló szellemiségű ember volt. De nem tudtunk együtt élni.

Aztán összekerültem egy elvált asszonnyal, akivel harminchat évig éltünk együtt.

Tizenhét évvel ezelőtt, hosszú betegség után halt meg. A harmadik feleségemmel tizenkilenc évvel ezelőtt találkoztam, a szerelem kortalan.”

Fellebbentette a fátylat házasságairól Bálint gazda
Bálint gazda nem is lehetne életerősebb.
Fotó: Fem3

A mai napig jólesik neki, ha kap egy levelet valakitől, aki megköszöni a növényápolási tanácsait: a munka tartja fiatalon. Azt viszont fájlalja, hogy egyre kevesebb a vele egykorú ember, már alig akad valaki, akivel nosztalgiázhat.

Bálint gazda szerint addig érdemes élni, míg az ember örömét leli a munkájában; ő pedig maximálisan elégedett, ezért szeretne még minél tovább tevékenykedni.

Forrás: Ripost

Exit mobile version
Megszakítás