Home Főhírek Külföld Fellázadtak a franciák a luxusbaloldal ellen! Oszd meg!

Fellázadtak a franciák a luxusbaloldal ellen! Oszd meg!

Paris, 2018. november 24. A francia lobogót lengeti egy láthatósági mellényt viselő tiltakozó égő úttorlasznál az üzemanyagadó tervezett emelését ellenző tüntetésen a Champs-Elysées sugárúton Párizsban 2018. november 24-én. Országszerte csaknem 81 ezren vonultak utcákra békés tüntetéseken, a fővárosban 8 ezren tiltakoztak az erőszakossá fajult megmozduláson. MTI/AP/Michel Euler

A párizsi Champs Élysée-t is elérte a sárga mellényesek hulláma!

Egy vasárnapi összesítés szerint 24-en sebesültek meg – köztük öt rendőr – a sárga mellényes tüntetők szombati párizsi megmozdulásán, 101 főt pedig őrizetbe vettek a nap folyamán. A helyszíni beszámolók szerint a rendfenntartók könnygázzal és vízágyúkkal is oszlatták a tömeget, miután a békés tiltakozók közé szélsőségesek vegyültek, megkísérelve áttörni a világ leghíresebb sugárútján, a Champs-Élysées-n felállított rendőrkordonokat. A tüntetést ugyanis a helyi prefektúra csak az Eiffel-torony melletti Mars-mezőre engedélyezte.

Az immár második hete az utcára vonuló kormányellenes tüntetők közül egyesek autógumikból épített barikádokat gyújtottak meg, míg mások a francia himnuszt énekelték. A belügyminisztérium a szombatra meghirdetett sárga mellényes megmozdulások részvételét 106 ezer főre, míg Párizsban nyolcezresre tette.

– Szégyen azokra, akik a rendőrökre támadtak. Szégyen azokra, akik honfitársaikra és újságírókra támadtak. Szégyen azokra, akik megpróbálják megfélemlíteni választott képviselőinket – írta Emmanuel Macron elnök a Twitter mikroblogon.

Paris, 2018. november 24.
A francia lobogót lengeti egy láthatósági mellényt viselő tiltakozó égő úttorlasznál az üzemanyagadó tervezett emelését ellenző tüntetésen a Champs-Elysées sugárúton Párizsban 2018. november 24-én. Országszerte csaknem 81 ezren vonultak utcákra békés tüntetéseken, a fővárosban 8 ezren tiltakoztak az erőszakossá fajult megmozduláson.
MTI/AP/Michel Euler

A sárga mellényesek – akik a francia utakon kötelező láthatósági mellények viseletéről kapták nevüket – tiltakozását az váltotta ki, hogy a kormány literenként néhány eurócenttel emeli januártól az üzemanyagok környezetvédelmi adóját. Ez tovább növeli a kispénzű franciák megélhetési költségeit, különösen vidéken, de az adóemelés már jól láthatóan egy jóval szélesebb körű elégedetlenségi hullámot szít.

Megfigyelők szerint ez a részben Belgiumra és Olaszországra is átterjedt megmozdulássorozat jelenti az eddigi legnagyobb kihívást Macron immár másfél éve tartó elnökségével szemben, és elképzelhető, hogy egy átfogó politikai mozgalom szökken éppen szárba. A sárga mellényeseknek azonban egyelőre nincsenek vezetőik, és a Franciaországban megszokott „tiltakozási kultúrától” eltérően nem kötődnek a szakszervezetekhez, ahogyan – közvetlenül legalábbis – az ellenzéki pártokhoz sem.

A protester gestures during a „Yellow vest” protest against higher fuel prices during clashes on the Champs-Elysees in Paris, France, November 24, 2018. REUTERS/Benoit Tessier TEMPLATE OUT. – RC15FDC6D7C0
Fellázadt a barikádok népe. A társadalom veszteseinek tiltakozása túlmegy az üzemanyagadó emelése miatti felháborodáson
Fotó: Reuters

Christophe Castaner belügyminiszter – a Macronhoz kötődő Köztársaság lendületben (LREM) elnevezésű kormánypárt egyik vezető politikusa – mindezzel együtt Marine Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN), a korábbi Nemzeti Front vezetőjét vádolta meg az erőszak szításával. Le Pen ezt visszautasította, elítélve a zavargásokat.

– Rákérdeztem a kormánynál, mi az oka, hogy a sárga mellényesek nem tüntethetnek a Champs-Élysées-n. Soha nem szólítottam fel erőszakra. Benyomásunk szerint a kormány kelti a feszültséget – mondta. Felmérések szerint az LREM és az RN támogatottsága közel azonos.

Ugyancsak felmérések szerint tízből hét francia támogatja a sárga mellényesek követeléseit, míg a megmozdulásokkal 40 százalékuk rokonszenvezik. A kormány korábban azt közölte, nem enged a tervezett adóemelésből, de újabb hírek szerint Macron kész engedményt tenni, és a hét elején bejelentést tehet ezzel kapcsolatban.

Forrás: magyaridok.hu

ElőzőElfogták a pécsi szatírt
KövetkezőElkezdődött: figyelmeztetést adtak ki a fél országra, ez vár ránk a következő órákban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás