Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Felkészültek a boltok az iskolakezdésre

Felkészültek a boltok az iskolakezdésre, az iskolaszerek közül a legfontosabb a jó iskolatáska kiválasztása – olvasható a Magyar Hírlap szerdai számában.

Az augusztus 20. utáni két hétben duplájára vagy akár négyszeresére is emelkedhet az üzletek forgalma. A Pirexnél főszezonnak számít ez az időszak – tájékoztatta a lapot az irodaszereket, taneszközöket, papíráru-írószert forgalmazó cég, hozzátéve, hogy az iskolatáskák vegyesen fogynak, a megfelelő modell kiválasztásánál, különösen a kisebbeknél a mesehősök vonzereje a meghatározó.

Az Interspar áruházaiban is látványosan megnő az iskolai termékek forgalma augusztus elejétől, 20. után pedig megnégyszereződik – közölte a Spar a Magyar Hírlappal. Az iskolakezdés előtti időszakban kibővített választékkal várják a vásárlókat.

Az iskolai termékek közül tavaly a legkeresettebbek a füzetek és a füzetborítók voltak. Jelentős igény mutatkozott a rajzeszközök és a rajzpapírok, valamint a tan- és iskolaszerek iránt is.

A Tesco közleménye szerint a legfontosabb a jó iskolatáska kiválasztása: nem elég, hogy a tanszerek beleférjenek, olyan kialakításút érdemes választani, amely óvja a gyerekek hátát.

Forrás: Magyar Hírlap

Képek: Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás