Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Felkészült katonákat igényel a haderő korszerűsítése

A Magyar Honvédség korszerűsítése nem korlátozódhat pusztán a fegyverek és eszközök cseréjére, az átalakulás élére a 21. század kihívásainak megfelelni képes katonáknak kell állniuk

– mondta a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az MH Altiszti Akadémián idén végzett honvéd altisztek ünnepélyes avatásán.

Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy a honvédség megújulása Magyarországnak békét és biztonságot jelent, a folyamat sikere pedig jelentős részben az altiszti állományon múlik. Ők alkotják a honvédség gerincét a katonák felkészítésével és kiképzésével, megpróbáltatásokkal és kihívásokkal járó hivatást vállalva – tette hozzá.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A miniszter arra szólította föl az esküt tevőket, hogy a hivatásukra tudatosan és megszakítás nélkül készüljenek, bármilyen pályát is választanak a honvédségen belül. Legyenek kitartók, legyenek büszkék a szolgálatukra, és példát mutatva gondoskodjanak a katonáikról – mondta az altiszteknek Benkő Tibor.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka hangsúlyozta, hogy az első altisztek megjelenése óta a haderőnél sok minden megváltozott, a hivatástudat azonban állandó. Az évszázados hagyományokból építkező altiszti hivatást a haza szolgálatának, az összetartás írott és íratlan szabályának kell minden tettben és döntésben meghatároznia – fogalmazott.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A honvédség és a társadalom kapcsolatának jelentőségét kiemelve rámutatott, hogy a katonák bajtársiassága és csapatszelleme a civil közösségek összetartását is erősíti, a katona pedig nem lehet sikeres társadalmi támogatottság nélkül.

Korom Ferenc kijelentette, hogy a Magyar Honvédség nagy felelősséget bíz a frissen végzett altisztjeire, de biztosítja nekik, hogy a katonai képzésben megszerzett tudásukat korszerű fegyver- és eszközparkban tökéletesítsék. Szolgálataikat ezért – tette hozzá – kitartással, szorgalommal, fegyelemmel és alázattal kell ellátniuk, feladataikat pedig nem egyszerűen végrehajtani, hanem szervezni és vezetni is kötelesek.

kormany

Kapcsolódó hírek

Menetrend változása ma reggeltől, munkálatok miatt..

Ádám Petra

Tömegmészárlás egy amerikai parkban: tinik haltak meg (18+)

Kovács Karolina

Óriási siker: a Variety magazin is méltatta a Hunyadit – képek, videó (18+)

Kovács Karolina