Ausztráliában megkezdődött az eddigi legnagyobb szabású hadgyakorlat, a Talisman Sabre, amely idén minden eddiginél több nemzet részvételével zajlik. Eközben Kína várhatóan ismét kémhajókkal figyeli az eseményeket.
A Talisman Sabre 2005-ben indult az Egyesült Államok és Ausztrália közös kétéves gyakorlataként, mára azonban globális méretű hadműveleti szimulációvá nőtte ki magát.

Az idei gyakorlaton több mint 35 ezer katona vesz részt 19 ország képviseletében, köztük Kanadából, Japánból, Indiából, Franciaországból, Németországból, Indonéziából, Dél-Koreából és az Egyesült Királyságból, írta a Breitbart.
Megfigyelőként jelen vannak Malajzia és Vietnám is. Az ausztrál védelmi minisztérium közlése szerint idén először a gyakorlat egyes elemei nemcsak Ausztráliában, hanem a szomszédos Pápua Új-Guineában is zajlanak.
Kína most is figyel
Az előző négy gyakorlat során kínai megfigyelőhajók is feltűntek az ausztrál partoknál, és a hatóságok most is hasonlóra számítanak. Pat Conroy védelmi ipari miniszter az ABC-nek elmondta:
A kínai haditengerészet 2017 óta rendszeresen figyeli ezeket a gyakorlatokat. Nagyon szokatlan lenne, ha most nem tennék.
Hozzátette, hogy Ausztrália a kínai jelenlétet folyamatosan nyomon követi, és szükség esetén módosítja a gyakorlat lebonyolítását. Vasárnapig azonban még nem észleltek kínai megfigyelőhajókat.
A hadgyakorlat ünnepélyes megnyitóját vasárnap tartották Sydney-ben, amelyen J. B. Vowell altábornagy, az amerikai csendes-óceáni hadsereg parancsnokhelyettese és Justin Jones altengernagy, az ausztrál hadsereg műveleti parancsnoka is részt vett.
Érdekesség, hogy a hadgyakorlat egy nappal azt követően kezdődött, hogy Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök hatnapos látogatásra Kínába érkezett, ahol kedden negyedszer találkozik személyesen Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Albanese ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kínai megfigyelés kérdését nem fogja szóba hozni Pekingben.
„Ez nem szokatlan, korábban is megtörtént. Továbbra is határozottan fogom képviselni Ausztrália nemzeti érdekeit” – nyilatkozta újságíróknak Sanghajban hétfőn.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy öt alkalommal látogatott az Egyesült Államokba, míg Kínába eddig csak kétszer. A belföldi kritikákra reagálva elmondta: bár még nem találkozott személyesen Donald Trump elnökkel, eddig három alkalommal folytattak konstruktív telefonbeszélgetést.

