Home Főhírek Belföldi hírek Feljelentést tettek a Honvédkórházban meghalt beteg ügyében

Feljelentést tettek a Honvédkórházban meghalt beteg ügyében

Bangóné Borbély Ildikó / MTI/Soós Lajos

Az MSZP feljelentést tett a Legfőbb Ügyészégen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében – közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, tavaly nyáron derült ki, milyen válságos helyzetben van a Honvédkórház: a sürgősségi osztályon kifizetetlen túlórákról, orvos-, nővér- és eszközhiányról, vezetői felmondásokról szóltak a hírek.

Hozzátette: annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek kórházak között  utaztatni.

Ennek lett áldozata tavaly novemberben egy 62 éves nő, akit háromszor küldözgette két telephely között oda-vissza azért, hogy el tudjanak végezni rajta egy egyszerű ultrahangvizsgálatot – mondta. Közölte, késve hajtottak végre a betegen egy műtétet, aki ezért meghalt.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, hogy kiderüljön, a betegnek miért kellett meghalnia, hogy kivizsgálják, ki a felelős a haláláért.

Kitért arra, a Fideszt nem érdekli, hogy egy felmérés szerint a 75 év alatti betegek 41 százaléka azért hal meg, mert nem kap megfelelő ellátást.

A szocialista politikus szerint az sem érdekli Orbánékat, hogy Magyarország messze magasan vezet az EU-ban a krónikus betegségek miatti halálozásokban.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, amikor az egészségügy ilyen borzalmas állapotban van, akkor az állami vezetőknek nem jár kiemelt egészségügyi ellátás, ezért kezdeményezett az MSZP népszavazást. Bíznak abban, hogy a Kúria úgy dönt, meg lehet ezt a népszavazást tartani – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy az Európai Parlament jogállamisági követelmények teljesüléséhez kötné a támogatások kifizetését, az ellenzéki politikus elmondta, a fideszes képviselők nem szavazták meg, hogy úgy lehessen uniós támogatást kapni, hogy a tagállamok betartják azokat az alapértékeket, amelyek miatt egy közösségbe tartoznak. Szerinte Orbán Viktor és csapata attól fél, hogy 2021-től „Mészáros Lőrinc és bandája” nem fog tudni további uniós forrásokhoz jutni. Orbán Viktor azt veszélyezteti, hogy tisztességes magyar vállalkozók sem tudnak uniós forrásokhoz jutni – hangoztatta. (MTI)

Forrás: Blikk.hu

MTI/Soós Lajos

Exit mobile version
Megszakítás