Home Főhírek Külföld Félidős választás az Egyesült Államokban – minden eszközt bevetnek a kampányban

Félidős választás az Egyesült Államokban – minden eszközt bevetnek a kampányban

A már korábban megtartott kongresszusi, állami és egyéb helyi előválasztások zárófejezeteként, az elnöki ciklus félidejében, november 6-án tartják az Egyesült Államok félidős választásait.

Nagy a tét: a szavazók arról döntenek, hogy az amerikai törvényhozásért felelős kongresszus marad-e a republikánusok, így Donald Trump kezében, vagy az ellenzéki demokraták veszik át az irányítást. A jelöltek országszerte egészen kreatív kampányokkal igyekeznek maguk mellé állítani a szavazókat. Van közülük, aki a szenátusi és van, aki a kongresszusi székért száll ringbe.

De hogy is épül fel pontosan az amerikai törvényhozás?

A Kongresszus két házból áll, a képviselőházból és a szenátusból. A két kamara egymással egyenlő, és joguk van megvétózni a másik kamara döntését, illetve felügyelni a működését.

A képviselőháznak jelenleg 435 tagja van, míg a szenátusban 100 szenátor ülésezik. A szenátusban minden állam két fővel képviselteti magát, a kongresszusban pedig az államokat lakosságuk száma szerint reprezentálják. Amennyiben a kongresszus összetétele a demokraták oldalára billen, úgy a törvényhozás is az ő kezükbe kerül – Donald Trump pedig nem tudja majd keresztülvinni programjait.

Trump szavazásra buzdít

Trump a szavazók meggyőzésének érdekében országjáró kampányba kezdett. „Az egész nemzet szemtanúja volt a Demokrata Párt szégyenteljes kormányzásának Az illendőség, az igazság, a korrektség és a tisztességes eljárás minden alapvető elvárásának hátat fordítanak. Azzal nem törődnek, hogy mindezt hogyan érik el. Mindenki a saját szemével láthatta. Véleményem szerint hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet. Nagyon remélem, hogy a választáson nem maradtok otthon, mert rossz dolgok fognak történni, ha csak otthon ültök”  – biztatta szavazásra támogatóit Donald Trump.

A 435 tagú képviselőház egészét és a 100 tagú szenátus csaknem egyharmadát választják újra az Egyesült Államokban, emellett pedig 36 államban kormányzóválasztás is lesz. Ahhoz, hogy a demokraták a kongresszusban többséget szerezzenek, a 435 képviselőhely felét kell megszerezniük. Erre pedig minden esélyük megvan, hiszen a Cook Political Report legfrissebb felmérése szerint előreláthatólag 194 demokrata maradék bizonytalan 68 helyből tehát csak 23-at kell a demokratáknak elnyerniük el a sikerhez.

A volt elnök is beszállt a kampányba

A demokraták oldalán Michelle és Barack Obama is részt vesz a kampányban.

„Mondok egy jó hírt. November 6-án lehetőségetek lesz visszaállítani a józan gondolkodást az amerikai politikába. November 6-án átbillenthetitek az erőegyensúlyt az emberek irányába” – monda a volt elnök.

„Nem akartok teljesen biztosak lenni abban, hogy kik lesznek azok az emberek, akiket azért választunk, hogy a mindennapi életünkről hozzanak döntéseket? Akik a nők helyzetéről döntenek, vagy, hogy a szemet időben vigyék el, és hogy mikor küldjük háborúba a csapatainkat, vagy hogy bánjanak a szexuális bűncselekmények áldozataival? – tette fel a kérdést Michelle Obama.

A volt first lady beszédében utalt arra a botrányra is, ami a Donald Trump által az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága új tagjának jelölt Brett Kavannaugh körül robbant ki nemrégiben. A jogászt szexuális bűncselekménnyel vádolják, az ügyben az FBI nyomoz, Trump azonban továbbra is kiáll jelöltje mellett.

Forrás: MTI

ElőzőSoros pénzéből cenzúrázzák a bevándorlásellenes véleményeket
KövetkezőNem módosul a román alkotmány, érvénytelen a referendum
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás