Home Életmód Egészség - betegség Félidejéhez ért a különleges magyar egészségügyi terv

Félidejéhez ért a különleges magyar egészségügyi terv

Jól működik Magyarország Ritka Betegségek Nemzeti Terve. Ezt az egészségügyi stratégia részeként még 2013-ban hozták létre. Magyarországon mintegy nyolcszázezer ember szenved ritka betegségben.

Azokat a betegségeket nevezzük ritkának, amelyek kétezer főből egy embernél nem érintenek többet. Ilyenből viszont elég sokféle van, és a számuk sem olyan kevés, mint azt elsőre gondolnánk – mondta az InfoRádiónak Pogány Gábor, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetségének elnöke.

2013-ban hozta létre az ország a Ritka Betegségek Nemzeti Tervét, és a végrehajtásnak most jutottak el a feléhez, ezért tartottak számvetést.

A ritka betegségek elnevezés félrevezető, mert körülbelül 8000 féle ilyen betegség van, és bár egy-egy ilyenben kevesen szenvednek, összességében sokan vannak, a lakosság 6-8 százaléka érintett. Ezt úgy lehetne érzékeltetni, hogy átlagosan minden 1500-2000 fős háziorvosi praxisban van 100-150 ritka betegségben szenvedő ember – mondta Pogány Gábor.

A betegség szó sem igazán fedi le az igazságot, ugyanis rendszerint nem egyszerű betegségek ezek, hanem súlyos egészségkárosodást okozó krónikus állapotok, és e betegségek sok esetben fogyatékosságot eredményeznek.

Nagyon sokfélék

A ritka betegségek között szinte nincs is más közös pont, csak a ritkaságuk: nyolcvan százalékuk genetikai eredetű, de vannak köztük egész más jellegűek, például trópusi betegségek is. Emiatt nagyon nehéz egységesen kezelni ezt a kérdéskört, és ezért volt szükség a nemzeti stratégia megalkotására. Ilyet minden uniós tagállamnak készítenie kellett.

Most azon fáradoznak, hogy hatékonyabbá tegyék a magyar terv végrehajtását, hogy kevesebb ember szenvedjen és a kezelések kevesebb pénzt emésszenek föl.

Forrás: inforadio

Képek: ujszo, egeszsegdoktor

ElőzőHarmadfokú figyelmeztetés: itt lesznek a legnagyobb esők
KövetkezőBűnügyi sarok: bűnügyek, balesetek, eltűnt személyek, elfogások, ítéletek (+videók)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás