14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldFelháborító! Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon

Felháborító! Magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon

Egy helyi hírportál által bemutatott falragaszt a Bihar megyei törvényszék falán fényképezték le.

Erdély.ma

A piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg áll, hogy „Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepel, amit piros vonallal áthúztak, a lap alján pedig egy nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felszólítás szerepel.

A hírportál feltöltötte a fotót a közösségi portálon található oldalára. Borsi Balázs, a Varadinum.ma szerkesztője az MTI-nek elmondta, hasonló falragaszt láttak a nagyváradi vasútállomás aluljárójában is. Úgy vélte, az A5-ös méretű, öntapadós falragaszok már régebben kerülhettek a falakra.

Borsi Balázs szerint nem egyedi eset, hogy ilyen és ehhez hasonló üzenetek jelennek meg a nagyváradi utcákon. Jó jelnek tartotta azonban azt, hogy a falragaszt fényképen is bemutató hírükhöz román nyelvű kommentárok is érkeztek, és a hozzászólók többsége elítélte az efféle magyarellenes megnyilvánulásokat.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem