0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Felfüggesztik a harcot a tálibok a földrengés után

Dátum:

Megosztás:

Biztonságos munkát ígértek a segélyszervezeteknek az afganisztáni tálibok, ezzel bátorítva őket az ország északi részét és Pakisztánt sújtó földrengés után.

Felfüggesztik a harcot a tálibok a földrengés után

Egyelőre még felmérni sem tudták, mekkora károkat okozott a ritkán lakott, sziklás hegyvidéki régióban a hétfői, Richter-skála szerinti 7 és feles erősségű földmozgás.

– A hadseregtől és a kormánytól kértem segítséget a házam újjáépítéséhez. Most a szabad ég alatt éjszakáztunk, de ezt nem folytathatjuk sokáig a gyerekekkel – panaszkodott egy helyi lakos.

– Amikor hazaértem, láttam, hogy az egyik unokaöcsém beszorult a romok alá, és meghalt. Odavesztek a jószágaink is. Az emberek összefogtak, hogy mentsék, ami menthető – mondta egy másik afgán.

A földrengés sújtotta terület nagy részét a nyugatbarát kabuli kormány ellen lázadó tálibok ellenőrzik. A katasztrófa után bejelentették, nem állnak a mentőalakulatok útjába, és harcosaiknak is az áldozatok segítésére adtak parancsot. A hétfői földmozgásban több mint 300-an haltak meg, és 4 ezer otthon rongálódott meg vagy dőlt össze.

 

Forrás: euronews

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...