Az Oschadbank neve akkor vált ismertté Magyarországon, mikor kiderült a pénzintézet is érintett az ukrán aranykonvoj ügyében. Ugyanis a bank dolgozói szállították azt a rengeteg mennyiségű készpénzt és közel tíz kiló aranyat, amelyet a múlt héten a NAV lefoglalt.
Mint kiderült az érintett bank közel sem botrányoktól mentes. Kedden Kijevben az Oschadbank két alkalmazottja ellen is vádat emeltek, mert 2020-ban egy elhunyt ügyfél számláját manipulálták, így pedig közel 65 ezer dollárt loptak el arról. Egyikük pedig hamis adatokat rögzített a bank rendszerében, majd új bankkártyát állított ki a halott ügyfél nevére, majd azt aktiválta és ezután társával együtt a saját számláikra utaltak pénzt, amit 2023 és 2024 között több részletben felvettek.
Mindezek után csütörtökön az Oschadbank pénzügyi vezérigazgató-helyettesét felfüggesztették, mert a hatóságok hivatalos gondatlansággal gyanúsították meg a pénzintézet egy nagy értékű beszerzése kapcsán. Oleg Sztrinza ideiglenes felfüggesztését a bank igazgatótanácsa rendelte el, ami a közbeszerzési bizottságban betöltött szerepére vonatkozik.
Ezt követően a bank egy közlemény adott ki, amely szerint Sztrinza számára a Pecserszki Kerületi Ügyészség hivatalosan is gyanúsítotti értesítést adott át, amelyben megerősítették, hogy nagy értékű beszerzéssel kapcsolatos hivatalos gondatlanság miatt kell felelnie.
A nagy értékű beszerzés során, az Oschadbank inverterekkel ellátott akkumulátorokat vásárolt 140,9 millió hrivnya értékben. Ezeknek a célja az volt, hogy az áramkimaradások miatt is zökkenőmentesen tudjon működni a pénzintézet.
Oleg Sztrinza felfüggesztése miatt a bank hangsúlyozta, hogy a gyanúsítás jelenleg még csak egy eljárási lépés és az nem jelenti azt, hogy az alelnök bűnös lenne. Emellett azt is közölték, hogy Sztrinza maga kérte bizonyos feladatainak felfüggesztését a vizsgálat idejére, emiatt a bank úgy véli az alelnök ezen lépése segíti, hogy az eljárás objektív maradjon.
Oleg Sztrinza 2021 óta tölti be az Oschadbank pénzügyi igazgatói pozícióját. A mostani ügy egyelőre kizárólag a szóban forgó beszerzés körülményeire vonatkozik, és a hatóságok még vizsgálják a döntéshozatali folyamat részleteit.
Fontos jogi háttér: Magyarországon a pénzügyi és gazdasági tevékenységeknek minden esetben meg kell felelniük az Európai Unió és a magyar jogrend pénzügyi és gazdasági szabályainak. E szabályok betartása a tisztességes működés, a gazdasági stabilitás és a közbizalom egyik alapfeltétele.
Hirmagazin.eu: Köszönet és tisztelet illeti Magyarország Kormányát, a magyar rendvédelmi szervek valamennyi munkatársát, különösen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatóságát, a Terrorelhárítási Központot, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, az Országos Rendőr-főkapitányságot, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának szakembereit mindazért az összehangolt, fegyelmezett és magas szakmai színvonalú munkáért, amelyet a törvényesség érvényesítése és Magyarország biztonságának megőrzése érdekében végeznek. Az ilyen ügyek sikeres feltárása a szervezetek közötti belső összefogás, az együttműködés, a szakmai felkészültség és a felelősségteljes szolgálat példája. Elismerés illeti mindazokat, akik a törvény tiszteletét szem előtt tartva, a szakma iránti elkötelezettséggel és a haza iránt érzett felelősséggel végzik munkájukat – nem a figyelemért vagy az elismerésért, hanem azért, mert szolgálatukat kötelességnek, hivatásnak és a közösség iránti elkötelezettségnek tekintik. – Hirmagazin.eu

