15 C
Budapest
2024. március. 3. vasárnap

Felfegyverzett csoportok toborozzák a migránsokat a déli határnál (videó)

Dátum:

Megosztás:

A közösségi médiában váltogatott profilok mögé bújva naponta tesznek közzé új felhívásokat a szerb-magyar határon szervezkedő fegyveres osztagok. A folyamatosan érkező migránsok között toboroznak, gyors kiképzést, Nyugat-Európába való bejutást ígérve.

A múlt héten közzétett nemzetbiztonsági jelentés szerint a szerb-magyar határon már hosszú ideje jelen vannak az ismert terrorszervezetek, mint az ISIS, Al-Kaida és a Hamász. Rajtuk kívül a tálibok is ott vannak a Vajdaságban, sok embercsempész rokoni kapcsolatban áll afganisztáni tálib kormányzati vezetőkkel, illetve a hozzájuk köthető Haqqani terrorcsoport tagjaival. Ezek az osztagok rendszeresen toboroznak új jelentkezőket, arab, perzsa illetve pastu nyelven toborzóvideókat tesznek közzé.

TIKTOK-videó1

TIKTOK-videó2

A videók alatt a különböző iszlamista mozgalmak indulói szólnak, például a ISIS, a hírhedt Iszlám Állam „himnusza” vagy más, az európaiak ellen uszító harci dalok. Az ISIS dal szövege magyarra fordítva így szól:

Hajnalodik már, várjátok a végső győzelmet! Az Iszlám Állam az igazak véréből születik és a szent háborúból ered

A videókon szereplő migránsok bemutatják azt is, hogyan is használnák a fegyvereiket, ha valaki megpróbálná megállítani őket.

https://www.tiktok.com/embed/v2/7260206434715962629?lang=hu&referrer=https%3A%2F%2Fwww.kemma.hu%2Forszag-vilag%2F2023%2F11%2Ffelfegyverzett-csoportok-toborozzak-a-migransokat-a-deli-hatarnal-video%3Futm_campaign%3D2023-11-08%26utm_medium%3Demail%26utm_source%3Dkemma_napi_hirlevel%26utm_content%3Dposition_4

A Vajdaságban toborzó migránsok közzétesznek olyan „oktatóvideókat” is, amelyek a határon való átjutáshoz, a lehetséges útvonalak megismeréséhez próbálnak tanácsot adni az illegális bevándorlóknak.

https://www.tiktok.com/embed/v2/7252132969928723717?lang=hu&referrer=https%3A%2F%2Fwww.kemma.hu%2Forszag-vilag%2F2023%2F11%2Ffelfegyverzett-csoportok-toborozzak-a-migransokat-a-deli-hatarnal-video%3Futm_campaign%3D2023-11-08%26utm_medium%3Demail%26utm_source%3Dkemma_napi_hirlevel%26utm_content%3Dposition_4

Külön része a kiképzésnek a határkerítés megrongálása és átvágása, amihez eszközöket is biztosítanak…

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Halálos állatok lepték el az erdőket, és ahogyan tavaszodik, ahogy jönek a jobb idők, egyre több lesz..

Újra melegen simogatnak a nap sugarai, a levegőben lassan már frissen nyílt virágok illata száll – a tavasz...

„Szerencsére nem történt tragédia” – porcukor helyett tisztítószer került az ovisok ételére, újabb részleteket tudtunk meg – De ez hogyan történhetett meg? .. Milyen...

Az eset egy pilisborosjenői oviban történt. A Bors több szülővel is beszélt. A Mesevölgy Óvoda Mindszenty utcai épületében csütörtök...

Drámai NATO-bejelentés az ukránokról

Mircea Geoana NATO-főtitkár-helyettes szerint még nincs meg a pontos menetrendje annak, hogy Ukrajna miként csatlakozhatna a szövetséghez. Geoana hangsúlyozta,...

Azt mondták, ide most a színészek nem jöhetnek be, mert a színészeknek árt, ez egy amerikai film – mesélte Bodrogi gyula a főiskolás éveiről,...

Szinte nincs olyan korosztály Magyarországon, aki ne ismerné Bodrogi Gyulát, a legendának azonban nem indult zökkenőmentesen a karrierje. A Nemzet...