13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFélelmetes: Újabb, nagyon súlyos ügyekkel gyanúsítják az Iszlám Állam itthon elfogott tagját

Félelmetes: Újabb, nagyon súlyos ügyekkel gyanúsítják az Iszlám Állam itthon elfogott tagját

A nyomozó ügyészek elmentek Máltára is az elmúlt hónapokban, hogy a Magyarországon elfogott, terrorizmussal gyanúsított iszlamista, F. Hasszán viselt dolgai után kutassanak.

… És amit ott megtudtak, annak alapján újabb, súlyos bűncselekménnyel gyanúsították meg.

Mint ismert, a szír férfit 2018. december 30-án, a Liszt Ferenc reptéren ellenőrizték, hamis irataival ott bukott meg, egy vele lévő nővel egyetemben. Akkor felfüggesztettet kapott embercsempészésért. Mivel Görögországban volt menekültstátusza, ki akarták toloncolni. Akkor derült ki, több magyar és nemzetközi haság együttműködésének köszönhetően, hogy a férfi 2016 óta az Iszlám Állam terrorszervezet tagja – a gyanú szerint.

A nyomozás adatai szerint Hassan F. 2016-ban, Szíriában, Homsz városában,mivel egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó személy mintegy 20 családtagját kivégezte. A szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett. Amikor ez kiderült, minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészületével gyanúsították meg, vették őrizetbe, majd került előzetesbe is.

Most a Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei, Máltáról – itt tartózkodott korábban a férfi – hazatérve újabb bűncselekményekkel gyanúsították meg a férfit, a külföldön beszerzett adatok alapján. Meghosszabbították előzetes letartóztatását is.

A megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált. Illetve az újabb gyanút is közölték vele. a bizonyítékok alapján a Btk. 143.§ (1) bekezdésének e) és g) pontjába ütköző bűncselekményekkel gyanúsítják.

Ez persze így nem sokat mond, de jó tudni, hogy a Btk. 143 nem más, mint az

emberiesség elleni bűncselekmény

A 1. bekezdés e) és g) pontjaival kiegészítve ez egészen pontosan így hangzik:

Btk. 143. § (1) Aki a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként

  1. e) mást személyi szabadságától megfoszt, vagy fogva tartását jogellenesen tartja fenn,
  2. g) másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,

Vagyis a férfi minden jel szerint valamely város – valószínűleg Homsz lakói elleni támadásban vett részt, ahol a civilek közül foglyokat ejtett, vagy őrzött, testi. lelki gyötrelmeket okozott nekik.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work