3.1 C
Budapest
2023. november. 28. kedd

Félelmetes: Nem is sejtenéd, de ezekről a helyekről is hazaviheted a koronavírust..

Dátum:

Megosztás:

Bár a koronavírus elsősorban cseppfertőzéssel terjed, tárgyakon keresztül is könnyedén a szervezetbe juthat. Vannak helyzetek, melyekről nem is gondolná az ember, hogy mekkora kockázatot jelentenek.

A SARS CoV-2 koronavírus a jelenlegi kutatások szerint bizonyos tárgyak felületén is képes életben maradni, eltérő ideig. Éppen ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a járvány ideje alatt mindenki fokozott óvatossággal kezeljen minden olyan helyzetet, ahol más emberek által megérintett tárgyakkal kerül közvetlen kapcsolatba. A leggyakrabban emlegetett kockázati tényező a bevásárlás és a tömegközlekedés, ám ezeken kívül számos, az élet részét képező apró helyzet is komoly rizikót jelenthet. A Bors dr. Bense Tamás háziorvos segítségével ezeket a helyzeteket vette sorra.

Zsebben legyen a fertőtlenítő

Dr. Bense Tamás háziorvos szerint minden olyan helyzet potenciális fertőzésveszélyt jelent, ahol emberekkel vagy más ember által megfogott tárgyakkal találkozik az ember.

Ilyen a pénzhasználat, a különböző kilincsek, kapaszkodók, gombok megérintése

– sorolta dr. Bense, aki szerint ezeket a helyzeteket érdemes komolyan venni, és kerülni, ha van rá mód.

 

Bárminek a megérintése után fertőtlenítse le a kezét, például a bevásárlókocsi fogóját nyugodtan mossa le használat előtt. Természetesen a fertőtlenítés nem helyettesíthető az alapos kézmosással, így hazaérkezéskor erről semmiképp se feledkezzen meg – hangsúlyozta a doktor, aki szerint nem szabad, hogy lankadjon a figyelem, hiszen a járvány harmadik hulláma továbbra is fenyeget.

Használja a kitett kesztyűt tankoláskor

A szakemberek azt tanácsolják, ahol csak lehet, fizessen bankkártyával, de nem csak a készpénz megfogása hordozhat veszélyt különböző helyzetekben. A legtöbb benzinkútnál ugyan ki van helyezve egyszer használatos kesztyű, ám sokan bele sem gondolnak, a tanko­lókart hányan foghatták meg előttük.

 

 

Tankoláshoz mindenképp használjon kesztyűt, vagy alaposan fertőtlenítse le a kezeit, mielőtt bármihez hozzányúl. Elég, ha megcsörren a telefon, vagy megfogja a kormányt, a sebváltót vagy a kéziféket, és máris megvan a baj – mondta Bense, aki a sofőröknek azt tanácsolja, hogy a kézfertőtlenítő legyen mindig jól látható helyen, hogy semmiképp se feledkezzenek el a használatáról.

Szemüveggel vagy táskával is hazavihető

Az emberek nagy része a járvány idején már megtanulta, hogy a ruháit azonnal a szennyesbe dobja, de mi a helyzet a többi kiegészítővel? A telefonokon kívül a táskán, ékszeren, cipőn, sőt a szemüvegen is megtapadhatnak a koronavírusok, így ezeket is érdemes lefertőtleníteni, vagy karanténba helyezni.

 

 

Ha lehet, érdemes ugyanazt a táskát használni, és a cipővel együtt jól elkülöníthető helyen tárolni. Ajánlott lefertőtleníteni, gyakrabban kimosni, hiszen ezeken a felületeken is megtapadhatnak a vírusok. A gyakran használt tárgyakat többek között a telefont, a villanykapcsolókat, a kilincseket, a székek karfáját, a használati eszközök gombjait érdemes gyakran lefertőtleníteni.

Önkiszolgáló kassza után fertőtlenítsen!

Jó ötlet most az önkiszolgáló kassza, az ATM vagy épp a jegyautomaták használata, de ne felejtse el, hogy hányan érinthették meg a készülékeket ön előtt.

Ha olyan készüléket kell használnia, amivel ön előtt mások is érintkeztek, mindenképpen húzzon kesztyűt, vagy a gombok érintése után azonnal fertőtlenítse le a kezét. Ezeket az eszközöket rengetegen használják napi szinten, így nagy esély van rá, hogy fertőzött ember is megérintette – mutatott rá a háziorvos, aki szerint még magát a bankkártyát is érdemes lefertőtleníteni érintés után.

borsonline

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A 35 legérdekesebb TikTok statisztika 2023-ban

2016-ban indult és azóta felforgatta a közösségi média világát. Világszerte 3 milliárd letöltés Magyarországon pedig már több, mint...

Harry herceg ultimátumot adott a királynak..

Harry herceg állítólag egy komoly kérdést tett fel apjának, III. Károly királynak Archie hercegről és Lilibet hercegnőről, hogy rávegye a...

Veszélyes az iPhone egyik újdonsága – már a rendőrök figyelmeztetnek

Az iOS új funkciója akkor is működik, ha a használója nem is tud róla. Veszélyes lehet az iPhone-ok egyik...

Az EB-selejtezők legnagyobb vesztesei – videó

ERLING HAALAND, AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG HIÁNYZÓ SZTÁRJA A norvég labdarúgó-válogatott az elmúlt 25 évben mindössze egy világversenyen, a 2000-es Eb-n...