Hirmagazin
Image default
Bulvár

Félelmetes medvekalandban volt része az Irigy Hónaljmirigynek Erdélyben (A cikk videót tartalmaz)

Az Irigy Hónaljmirigy sztárjai öt napon keresztül koncerteztek Erdélyben, ahol négy helyszínen összesen több, mint tízezer embert szórakoztattak.

A majd egy hét alatt a dinamikus tempó mellett szakítottak időt arra is, hogy felfedezzék a tájat és a helyi gasztro-kultúrát, egyik este pedig még egy medvével is harcba kellett szállniuk…

Az erdélyi kalandról a zenekar tagjai nagy lelkesedéssel meséltek. Élvezték a koncerteket, a közös bulizást, az erdélyi vendégszeretet és a helyi ételeket is. Ahogy pedig azt tőlük megszokhattuk, humorból sem maradt hiány.

„Gyorsan elrepült ez a közel egy hét, amely igazi csapatépítő is volt a zenekar számára. Mivel folyamatosan együtt voltunk, sokat tudtunk beszélgetni, délelőttönként többször kirándultunk, a bulik után esténként pedig együtt bandáztunk a szálláson, ahol jobbnál jobb helyi gasztro-különlegességekkel, például töltött káposztával vagy házi kenyerekkel kedveskedtek nekünk a vendéglátóink” – mesélte Sipos Tomi, aki egy „félelmetes” kalandról is beszámolt.

„Egyik este éppen a teraszon iszogattunk, amikor furcsa hangra lettünk figyelmesek. Néhány perc múlva egy hatalmas barnamedve körvonalai látszódtak a kerítés mellett. Mint később kiderült, Feri vette fel a medvejelmezt, hogy megtréfáljon minket, később azonban jól megbánta…” – nevetett Tomi.

Papp Feri elárulta, hogy magánakciójával valójában a csapat tagjait szerette volna tesztelni. „A koncerteken a Numerakirály közben használjuk ezt a medvejelmezt, adott volt, hogy egyik este jól megvicceljem a többieket. Kíváncsi voltam, hogy viselkednének egy esetleges valódi medvetámadás esetén. Jelentem, egészen jól vizsgáztak!”

A srácok a mini koncertturné után sem állnak meg, nagy erőkkel készülnek az újabb fellépésekre és biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan jelentkeznek a nyár valamelyik giga slágerének Mirigyes feldolgozásával is.

Forrás: Blikk

Kapcsolódó hírek

​Emma Heming Willis, Bruce Willis felesége és gondozója, a közelmúltban megosztotta gondolatait Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa tragikus halálával kapcsolatban..

Géza

Gene Hackman gyerekei semmit sem kapnak a milliárdos örökségből, mert apjuk a feleségére hagyott mindent..

Géza

Emberkereskedő vagy ártatlan autós? .. Neked mi erről az esetről a véleményed?

Ádám Petra