Hirmagazin
Image default
Állatvilág

Félelmetes csúcsragadozó volt egy rég kihalt ősi vidrafaj

Testmérete és döbbenetesen erős harapása félelmetes csúcsragadozóvá tette a vidrák egyik ősi, hatmillió éve Kína délnyugati részén élt faját.

Az állat megkövesedett koponyáját tanulmányozva a kutatók megállapították, hogy az ősvidrának olyan erős harapása lehetett, mint egy medvének – írta a Scientific Reports aktuális száma.

Ma élő rokonai halakkal és kagylókkal táplálkoznak, az ősi vidrák zsákmányállatainak köre azonban ennél jóval szélesebb lehetett: az új kutatás szerint össze tudták roppantani nagy puhatestűek héját, házát, madarak és rágcsálók csontjait.

A kutatók megállapították, hogy a Siamogale melilutra több mint 50 kilogrammot nyomott és akkorára nőtt, mint egy farkas.

„Végeztünk egy sor mérnöki szimulációt a vidrafosszília állkapocsmodellje és tíz ma élő vidrafaj adatai alapján. Azt találtuk, hogy az ősi vidra állkapcsa a mai leszármazottakból kiindulva végzett becslésnél hatszor erősebb” – idézte Jack Tsenget, az amerikai Buffalói Egyetem kutatóját a BBC.

(Forrás: phys.org)

A kínai Jünnan tartományban fellelt kövületegyüttes egy nagyjából teljes agykoponyából, alsó állkapocsból, fogakból és végtagcsontokból áll.

A koponya a kövülési folyamatban évmilliókkal ezelőtt összetört. A kutatók összetett képalkotó eljárások segítségével számítógéppel rekonstruálták és felfedezték, hogy az ősállat koponyájának és fogazatának egyes vonásai a vidráéra, mások a borzéra hasonlítottak – erről januárban számolt be a Journal of Systematic Paleontology című szaklap.

A koponyatöredéket egy olyan területen találták, amely egykor mocsár vagy sekély tó lehetett, körülvéve erdővel. A Suitangpa nevű területen több száz állati és növényi fosszília őrződött meg meglepően jó állapotban.

Forrás: MTI

Kapcsolódó hírek

A természet mérnökei: a hódok farágása és hatása az ökoszisztémára

Géza

Kajakost nyelt le egy bálna – de túlélte, és elmesélte az elképesztő „élményt” – videó .. Te mit tennél, ha egy bálna véletlenül bekapna? .. Írd meg kommentben!

Géza

A nutria, vagy más néven vízi patkány (Myocastor coypus) az elmúlt évtizedekben egyre inkább elterjedt a Balaton környékén, és komoly problémát jelent a tó ökológiai egyensúlyára és turizmusára nézve..

Géza
Megszakítás