13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekFelejtse el az autót ma Budapesten

Felejtse el az autót ma Budapesten

forrás: MTI

Futóverseny miatt komoly lezárásokra kell számítani reggel reggel 7 órától délután 3 óráig.

Lezárják többek között az Andrássy utat, a Kós Károly sétányt, a Hősök terét, a Dózsa György utat, a Lánchidat és az oda vezető utakat, a Szabadság hidat, az Árpád fejedelem útját, a Budai és a Pesti alsó rakpartot.

Az érintett BKK-járatok rövidített, illetve módosított útvonalon közlekednek, ezért a rendezvény idején a metrón érdemes utazni.

Forgalomkorlátozások Budapesten október 8-9-i hétvégén futóverseny miatt

spar-maraton-2016

Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén: október 8-án a Városliget, majd 9-én több budapesti fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával. Október 7-én (pénteken) estétől a városligeti Olof Palme sétányt zárják le, a nagyobb korlátozások csak 9-én lépnek életbe: a futók elhaladásának idejére rövidebb-hosszabb időszakokra lezárják egyebek mellett a Budai és a Pesti alsó rakpartot, az Andrássy utat, a Lánchidat és a Szabadság hidat. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat. A futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb megközelítése érdekében az M1-es metró szombaton és vasárnap napközben – ha szükséges – a megszokottnál sűrűbben közlekedik. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma módosul, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről a BKK honlapján, a BKK FUTÁR vagy a BKK INFO alkalmazásban.

Közúti forgalomkorlátozások

A futóverseny előkészítési és bontási munkái miatt október 7-én (pénteken) 20:15-től október 9-én (vasárnap) 17:00-ig lezárják az Olof Palme sétányt.

Október 9-én (vasárnap) lezárják továbbá

  • a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Rákóczi híd között 8:00-tól 14:10-ig
  • a Hősök terét 9:15-től 15:30-ig,
  • az Andrássy utat teljes hosszában 9:20-tól 10:30-ig,
  • a Pesti alsó rakpartot teljes hosszában 9:20-tól 10:40-ig,
  • a József Attila utcát, Lánchidat, az Alagutat és az Attila utat 9:40-től 10:40-ig,
  • a Nyugati téri felüljárót, a Váci utat a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, továbbáa Bajcsy-Zsilinszky utat az Alkotmány utcától a Nyugati térig 9:40-től 10:15-ig, majd 11:20-tól 14:20-ig ismét,
  • az Árpád fejedelem útját teljes hosszában és a Szentlélek teret 10:00-tól 11:20-ig,
  • a Dózsa György utat a Lehel utca és a Hősök tere között 10:30-tól 15:00-ig, továbbá
  • a Szabadság hidat és a Közraktár utcát 11:00-tól 13:45-ig.

spartkp_161007

Változások a közösségi közlekedésben

2-es villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 11:10 és 14:10 között a 2-es villamos két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Közvágóhíd H végállomástól a Boráros tér H megállóhelyig,
  • a Jászai Mari tér végállomástól pedig a Széchenyi István térig.

4-es és 6-os villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:35 és 10:30 között a 4-es és a 6-os villamos három szakaszon, megosztva közlekedik:

  • A dél-budai végállomásától a Blaha Lujza tér M megállóhelyig;
  • a Blaha Lujza tér M és a Király utca/Erzsébet körút megállóhely között egy villamosszerelvény ingázik, azaz közlekedik oda-vissza;
  • a Széll Kálmán tér M végállomástól az Oktogon M megállóhelyig visz utasokat a nagykörúti villamos.

5-ös autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:45 és 10:45 között az 5-ös busz mindkét irányba módosított útvonalon közlekdik.

A Pasaréti tér irányú buszok az Erzsébet híd és az Attila út között a Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Alagút utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szarvas tér és a Dózsa György út megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Döbrentei tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
  • Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után található megállóhely,
  • Zsolt utca: a 178-as busz megállóhelye,
  • Ág utca: a 105-ös és a 178-as busz megállóhelye,
  • Krisztina tér: a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt található megállóhely.

A Rákospalota, Kossuth utca irányú buszok az Attila út–Mikó utca–Krisztina körút módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az 56A villamos Krisztina tér megállóhelyén lehet felszállni.

9-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:30 és 14:20 között a 9-es busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • Kőbánya alsó vasútállomás felől a Deák Ferenc tér M megállóhelyig,
  • Óbuda, Bogdáni út felől pedig a Nyugati pályaudvar M buszvégállomásig.

15-ös és 115-ös autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:40 és 14:10 között a 15-ös és a 115-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • északi végállomásától (15-ös: Gyöngyösi utca M, 115-ös: Árpád híd M) a Kossuth Lajos tér M megállóhelyig,
  • a Boráros tér H felől a Deák Ferenc tér M megállóhelyig. A Deák Ferenc téren a Boráros tér felé induló buszokra a 9-es busz megállójában lehet felszállni, és az megáll ugyanezen buszjárat Astoria M megállójában is.

19-es és 41-es villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:00 között a 19-es és a 41-es villamos a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács fürdő között a rakpart helyett a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút módosított útvonalon viszi az utasokat. Mindkét irányban kimarad a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér, a Halász utca, a Batthyány tér M+H és a Bem József tér megálló, a Margit híd budai hídfőjénél pedig másik megállóhelyet érintenek a villamosok. Ideiglenes megállóhelyek mindkét irányban:

  • Döbrentei tér: az 56A villamos megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 56A villamos megállóhelye,
  • Krisztina tér: az 56A villamos megállóhelye,
  • Mikó utca: az 56A villamos megállóhelye,
  • Déli pályaudvar M: az 56A villamos megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 17-es villamos megállóhelye,
  • Széna tér: a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos megállóhelye,
  • Mechwart liget: a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 17-es villamos megállóhelye.

16-os és 16A autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9.40 és 14:10 között a 16-os busz nem közlekedik. Ebben az időszakban a budai Várat közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán térről a sűrűbben induló 16A busszal, vagy a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehetséges megközelíteni.

20E, 30-as, 30A és 230-as autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:15-től 15:00-ig a felsorolt buszjáratok a Dózsa György út helyett módosított útvonalon, a Hermina úton és a Hungária körúton haladnak.

A Káposztásmegyer felé közlekedő buszok nem érintik a Damjanich utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Vágány utca/Dózsa György út és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállóhelye,
  • Zichy Géza utca (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
  • Vakok Intézete (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 70-es trolibusz megállóhelye,
  • Kacsóh Pongrác út (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelye,
  • Vágány utca/Róbert Károly körút (csak a 30-as, 30A és a 230-as):  a 32-es autóbusz megállóhelye.

A Keleti pályaudvar M felé közlekedő buszok nem érintik a Vágány utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út és a Dembinszky utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Kacsóh Pongrác: a 901-es és a 918-as busz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 70-es trolibusz megállóhelye,
  • Vakok Intézete (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Zichy Géza utca (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A, a 230-as busz és a 79-es trolibusz megállóhelye.

29-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 29-es busz az Árpád fejedelem útja forgalmának korlátozása miatt a Flórián tér–Szentendrei út–Bogdáni út–Óbuda, Bogdáni út végállomás–Bogdáni út–Szentendrei út–Pacsirtamező utca–Lajos utca–Kolosy tér–Szépvölgyi út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Flórián tér, a Serfőző utca megállót, a Szentlélek tér H végállomást, majd a Serfőző utca, a Tímár utca H és a Szépvölgyi út H megállókat sem. A terelt vonalszakaszon a 29-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Flórián tér: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 109-es, a 111-es és a 118-as autóbusz megállóhelye,
  • Óbuda, Bogdáni út: a buszvégállomáson,
  • Óbuda, Bogdáni út: a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Bogdáni út: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Kiscelli utca: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Tímár utca: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Galagonya utca: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye.

33-as és 133E autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:50 és 13:20 között a 33-as és a 133E busz mindkét irányba módosított útvonalon közlekedik.

Nagytétény felé a 33-as és a 133E busz a Budafoki út–Október huszonharmadika utca–Fehérvári út–Hengermalom út–Budafoki út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Budafoki út/Dombóvári út és a Kelenföldi Erőmű megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Csonka János tér: a 973-as busz megállóhelye,
  • Hauszmann Alajos utca: a 973-as busz megállóhelye,
  • Etele út/Fehérvári út: a 103-as busz megállóhelye,
  • Hengermalom út/Szerémi út: a 103-as busz megállóhelye.

A Móricz Zsigmond körtér M felé közlekedő 33-as busz a Móricz Zsigmond körteret a Hengermalom út–Fehérvári út módosított útvonalon éri el, ezért nem érinti a Kelenföldi Erőmű, a Budafoki út/Dombóvári út és a Budafoki út/Szerémi sor megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 33-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Hengermalom út/Szerémi út: a 103-as autóbusz megállóhelye,
  • Etele út/Fehérvári út: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Hauszmann Alajos utca: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállóhelye.

Az Újpalota, Nyírpalota út felé közlekedő 133E busz a Hengermalom út–Fehérvári út–Október huszonharmadika utca–Budafoki út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Kelenföldi Erőmű, a Budafoki út/Dombóvári út és a Budafoki út/Szerémi sor megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 133E buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Hengermalom út/Szerémi út: a 103-as autóbusz megállóhelye,
  • Etele út/Fehérvári út: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Hauszmann Alajos utca: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Újbuda-központ M: a 212-es autóbusz megállóhelye.

47-es és 49-es villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 11:00 és 13:40 között a 47-es és a 49-es villamos a Szabadság híd lezárása miatt dél-budai végállomásától (47-es: Városház tér, 49-es: Kelenföld vasútállomás M) a Döbrentei térig közlekedik, ezért nem érinti a Fővám tér M és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. Terelt vonalszakaszukon megállnak az 56A villamos Rudas Gyógyfürdő megállójában, a Döbrentei téren szintén az 56A megállóhelyén lehet felszállni rájuk.

70-es és 78-as trolibusz

Október 8-án (szombaton) várhatóan 12:00-tól 16:30-ig, valamint 9-én (vasárnap) várhatóan 10:30-tól 15:15-ig a 70-es trolibusz a Zichy Mihály utca lezárása miatt mindkét irányba a Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út–Damjanich utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Olof Palme sétányt és a Dvořák sétány megállót. A terelt vonalszakaszon a 70-es trolibuszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • a Kossuth Lajos tér M felé:
    • Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
    • Ötvenhatosok tere: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye.
  • az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé:
    • Ötvenhatosok tere: a 75-ös trolibusz megállóhelye,
    • Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
    • Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye.

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:30 és 14:10 között a 70-es és a78-as trolibusz rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar M végállomástól csak az Akácfa utcáig közlekedik, ezért nem érinti az Andrássy út (Opera M), a Zichy Jenő utca, a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyet és a Kossuth Lajos tér M végállomást.

72-es trolibusz

Október 9-én (vasárnap) 9:40 és 10:20 között a 72-es troli Zugló vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között, a Podmaniczky utcától a Teréz körút–Váci út–Nyugati pályaudvar M végállomás–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca módosított útvonalon közlekedik. A Nyugati pályaudvarnál a trolira a buszvégállomáson lehet felszállni.

Várhatóan 10:20 és 14:40 között a 72-es troli módosított és rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és a Rippl-Rónai utca között közlekedik. A Nyugati pályaudvar M-nél a trolira ebben az időszakban is a buszvégállomáson lehet felszállni.

73-as trolibusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:30 és 14:10 között a 73-as trolibusz nem közlekedik.

75-ös trolibusz

Október 7-én (pénteken) 20:15-től 9-én (vasárnap) 17:00-ig a Jászai Mari tér felé közlekedő 75-ös trolibusz az Olof Palme sétány lezárása miatt az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút módosított útvonalon közlekedik. A trolik nem érintik a Zichy Géza utca, az Ötvenhatosok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt,
  • Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Széchenyi fürdő M: 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye.

Október 9-én (vasárnap) a Puskás Ferenc Stadion M felé tartó 75-ös troli is módosított útvonalon közlekedik.

  • Várhatóan 9:20 és 10:20 között a járat a Dózsa György út és a Stefánia út között a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út, a Dembinszky utca, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Gundel Károly út (Hősök tere M): a Gundel Károly úton,
    • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Stefánia út: a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor kereszteződése után.
  • Várhatóan 10:20 és 14:40 között a járat a Lehel utca és a Dózsa György út között a Lehel tér–Ferdinánd híd–Izabella utca–Andrássy út–Hősök tere útvonalon halad, ezért nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Lehel tér M: a 76-os megállóhely Jászai Mari tér irányú megállóhelye előtt,
    • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
    • Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye.

76-os trolibusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:20 és 10:20 között a 76-os trolibusz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Jászai Mari tér felől a Lehel tér M megállóhelyig,
  • a Keleti pályaudvar M felől pedig a Károly körút (Astoria M) megállóig, a Wesselényi utcától a 74-es trolibusz útvonalán.

83-as trolibusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 11:00 és 13:45 között a 83-as trolibusz a Ráday utca megállóhely és a Kálvin tér között a Kinizsi utca–Lónyay utca–Vámház körút módosított útvonalon közlekedik, a Közraktár utca és a Fővám tér M megálló kihagyásával. A terelt útvonal-szakaszon a 83-as trolira a 15-ös és a 115-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállójában lehet felszállni.

105-ös autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:15 és 15:00 között két szakaszon, megosztva közlekednek:

  • a Gyöngyösi utca M felől a Mexikói út M troli- és buszvégállomásig,
  • az Apor Vilmos tér felől pedig a Déli pályaudvar M-ig a Márvány utca–Alkotás utca–Krisztina körút–Déli pályaudvar–Krisztina körút–Mészáros utca módosított útvonalon. A Déli pályaudvarnál a 105-ös buszra a Krisztina körút felé eső kijáratnál lehet felszállni.

A Róbert Károly körút és a Győri út közötti megállókat a 105-ös busz egyik irányban sem érinti.

109-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:50 és 11:00 között a 109-es busz a Bem rakpart és az Árpád fejedelem útja forgalmának korlátozása miatt Óbuda, Bogdáni út és a Nyugati pályaudvar M között közlekedik, megegyezően a 9-es busz útvonalával.

118-as autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 118-as busz a Szentlélek tér lezárása miatt a buszvégállomást nem érinti, módosított útvonalon közlekedik. A buszjárat Flórián tér–Vörösvári út–Bécsi út/Vörösvári út végállomás—Vörösvári út—Flórián tér–Szentendrei út útvonalon halad, terelt vonalszakaszán az alábbi megállóhelyeket érintve:

  • Flórián tér: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Vihar utca: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Óbudai rendelőintézet: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Bécsi út/Vörösvári út: a villamosvégállomáson,
  • Bécsi út/Vörösvári út: a 160-as, a 218-as, a 260-as és a 260A-es autóbusz megállóhelye,
  • Óbudai rendelőintézet: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Szőlő utca: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye.

137-es, 218-as és 237-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 137-es, a 218-as és a 237-es busz a Szentlélek tér lezárása miatt a buszvégállomást nem érinti, módosított útvonalon közlekedik. A buszok ideiglenesen a Flórián tér–Szentendrei út–Bogdáni út–Óbuda, Bogdáni út végállomás–Bogdáni út–Szentendrei út–Vörösvári út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Serfőző utca megállóhelyet és a Szentlélek tér végállomást. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Flórián tér: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 109-es, a 111-es és a 118-as autóbusz megállóhelye,
  • Óbuda, Bogdáni út: a buszvégállomáson,
  • Óbuda, Bogdáni út: a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Bogdáni út: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye.

134-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 134-es autóbusz a Szentlélek tér lezárása miatt a buszvégállomást nem érinti, módosított útvonalon közlekedik. A buszjárat ideiglenesen a Flórián tér–Vörösvári út–Flórián tér–Szentendrei út útvonalon halad, terelt vonalszakaszán megállva a Flórián téren, a 137-es, a 218-as és a 237-es busz mind a városhatár, mind a Szentlélek tér irányú megállójában.

178-as autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:45 és 10:45 között a 178-as busz az Attila út lezárása miatt mindkét irányba módosított útvonalon közlekedik.

A Naphegy tér felé tartó buszok a Döbrentei tér és az Aladár utca között a Hegyalja út–Csap utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szarvas tér, a Dózsa György tér, a Krisztina tér, az Ág utca, a Róka utca és a Zsolt utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra a 8-as, a 110-es és a 112-es járat Döbrentei tér, majd Sánc utca megállójában lehet felszállni.

A Keleti pályaudvar M felé tartó buszok a Mészáros utcából közvetlenül a Krisztina körútra fordulva haladnak tovább, ezért nem érintik az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra az ideiglenes Krisztina tér megállóban lehet felszállni, a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt.

226-os autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:10 és 11:50 között a 226-os busz nem közlekedik.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül.

A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.

kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

forrás: bkk.hu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem