forrás: S.J. / hirado.hu
A túlélők, ha petárda vagy fegyverropogás hangját hallják, akár évek múltán is összerezzennek vagy megijednek majd. Ez az önkéntelen reakció mélyen bevésődik az emberbe, soha nem tud elhalványulni, egy életen át megmarad.
„Hiszem azt, hogy amikor eljut oda az ember, hogy az események miatt erős fájdalmat érez, akkor onnan elindul a gyógyulás felé” – mondta a hirado.hu-nak a párizsi mészárlás magyar túlélője.
Tömegmészárlás, robbantás, lövések, sikolyok, vér – elképzelhetetlen számunkra, hogy mit élhettek át egy héttel ezelőtt Párizsban a merényletek túlélői. Kúszva kimászni ordítások és fegyverropogások közepette a Bataclan rendezvényközpont széksorai közül. Órákig halottként feküdni fiatalok vérben úszó tetemei között a túlélésért. Az ablakpárkányon lógni, mert hirtelen nincs jobb megoldás. Megsebzett párjuk vagy barátjuk kezét simogatni, miközben az elmét félelem és rettegés járja át. Fel lehet dolgozni a történteket, vagy örökre nyomot hagynak a lelkekben? Kitörölhetők az elmékből a véres képek és hangok, vagy csak elfedhetőek? A félelem évek múltán is képes előtörni az emberből vagy hátra lehet hagyni?
„Bízom benne, hogy jól leszünk”
A Budapesten élő Kövér Zsuzsa és párja a Bataclanban voltak akkor, péntek éjjel, amikor a szörnyűségek történtek. Egy héttel később Zsuzsa a hirado.hu-nak elmondta, hogy a barátjával folyamatosan beszélgetnek arról az éjszakáról, kibeszélik, ami történt. „Szembesítettük magunkat minden ténnyel, és szembenéztünk azzal, ami történt” – mondta el a lány.
„Hiszem azt, hogy amikor eljut oda az ember, hogy az események miatt erős fájdalmat érez, akkor onnan elindul a gyógyulás felé” – mondta Zsuzsa. Kérdésünkre, hogy érzi-e azt, hogy eljutottak oda, azt válaszolta, igen. „Bízom benne, hogy jól leszünk” – tette hozzá.
Párizs, 2015. november 14. (MTI/AP/Christophe Ena)
Kibeszélni és kiírni – ez a gyógyulás felé vezető út
A sötét emlékek és a hozzá társuló rossz érzések nem törlődnek ki, de szép lassan eltompulnak, és egyre ritkábban bukkannak fel a túlélőkben – mondta el a hirado.hu-nak Síklaki István szociálpszichológus. Szerinte a poszttraumás szindróma enyhítésére az egyik legjobb technika, amit Zsuzsa és párja csinál, az, hogy kibeszélik a történteket.
Bilkei Pál szerint a feldolgozásban fontos a családi és a baráti közösség. Azzal, hogy szerettükkel megosztják az átélt szörnyűségeket, némiképp megszabadulnak a sötét élményektől.
A zárkózott embereknek nehezebb
Hogy mennyi időbe telik az események feldolgozása, az a személyiségtől is függ. Zárkózott embernél, aki nehezen nyílik meg és beszél az érzéseiről, hosszabb idő, míg akik könnyebben megnyílnak és mesélnek a fájdalmukról, azoknak rövidebb a feldolgozás folyamata – magyarázta a kriminálpszichológus.
A sokk feldolgozását a kibeszélés mellett segíti az írás is. Ekkor szó szerint kiírja magából az ember, ami történt. Ezt teszi több túlélő is a Facebook-on, így gyógyítják magukat, így enyhítik a fájdalmat.
Meg kell magyarázni magunknak, hogy túl tudjunk lépni rajta
A trauma feldolgozását megnehezíti a vak értelmetlenség is. Ha a túlélő felépít egy történetet, ha végigforgatja a fejében, hogy például a terrorista mit, hogyan tett, milyen motivációval, és azt megpróbálja megérteni, az tud enyhíteni a fájdalmon. Ha viszont nincs értelmezési keret, amiben elhelyezhetné az eseményeket, és marad a megfoghatatlan értelmetlenség, akkor elhúzódik a sokk feldolgozása – magyarázta Síklaki István.
Örökre nyomot hagy
A szakemberek szerint a véres merényletek túlélőiben az események örökre nyomot hagynak. Ha petárda vagy fegyverropogás hangját hallják majd, akár évek múltán is összerezzennek vagy megijednek. Ez az önkéntelen reakció mélyen bevésődik az emberbe, soha nem tud elhalványulni, egy életen át megmarad.
(MTI/AP/Thibault Camus)
Önvád és évekig tartó gyász
Nagyon sokan el is veszítették szerettüket azon az éjszakán. Nekik a gyásszal és az önváddal is szembe kell nézniük. Sokaknál jelentkezhet az önhibáztatás. Miért engedtem el? Miért nem csináltunk akkor közös programot? Miért nem hallgattam a megérzéseimre? Ezek a kérdések gyakran felmerülnek a gyászolókban – mondta el Kiss Paszkál szociálpszichológus.
Síklaki szerint az emberi lélek képes alkalmazkodik a tragédiához is, de a hozzátartozóknak akár évekbe is telhet, míg feldolgozzák gyermekük vagy társuk elvesztését. Pontosan nehéz megmondani, hogy mennyi időbe telik feldolgozni a szeretett személy halálát. Az viszont biztos, hogy a szülő számára a gyermeke elvesztése a legsúlyosabb trauma, súlyosabb, mint a társunk halála, mert a szülő-gyerek kapcsolatban a legerősebb a kötelék.
Párizs, 2015. november 17. Jean-Marie de Peretti francia férfi 33 éves lányát, Aurelie-t, az egyik áldozatot gyászolja a párizsi Bataclan rendezvényterem épülete előtt 2015. november 17-én, négy nappal a francia fővárosban elkövetett merényletsorozat után. (MTI/AP/Peter Dejong)
Félelem uralkodik az emberekben
A merényletek óta megváltozott Párizs élete. Az utcákon kevesebben vannak, nehezebben szánják rá magukat az emberek, hogy kilépjenek a lakásukból, és a gyerekeket sem engedik el olyan könnyen, mint korábban. Félelem van a szívekben, mert attól tartanak, hogy megismétlődhetnek a tragikus események. Ez az érzés akár 3-4 hétig is eltarthat – mondta Bilkei Pál kriminálpszichológus.
A szakember szerint remélhetőleg visszatér a régi élet Párizsba, de ehhez az kell, hogy ne pattanjon ki újabb tűzharc, ne következzék be ismét tragikus esemény. Jelenleg nem csak a párizsi emberek félnek, sok turista is lemondta a francia fővárosba tervezett útját.
Kiss Paszkál úgy véli, idővel megnyithatnak azok a helyek is, ahol a szörnyűségek történtek. „Ha traumával terhes is az életterünk, azt idővel újra belakjuk, mert tovább akarjuk élni az életünket” – mondta.
Azért félünk, mert megingott az alapszükségletünk
A biztonságra törekvés olyan fontos az embernek, mint a fiziológiai szükségletek, melyek miatt éhesek vagy szomjasak vagyunk. Most ez a biztonságérzet ingott meg az emberekben – mondta Kiss Paszkál szociálpszichológus.
(EPA/Étienne Laurent)
Az ember hajlamos azt gondolni, hogy 100 százalékos biztonságban van, holott ez nincs így. Az életben mindenki megtanulja, mit kell elkerülnie, hogy ne kísértse a sorsot, de ezen kívül, azt hiszi, hogy vele vagy szeretteivel nem történhet baj. Egy ilyen támadás azonban rávilágít arra, hogy ez nem igaz, és a biztonságérzettel együtt megrendül a világ igazságosságába vetett hitünk is. „Ami Párizsban történt, közvetve mindannyiunkat érint, értékeink, meggyőződéseink újragondolására késztet” – magyarázta a szociálpszichológus.
Kiss Paszkál szerint az események miatt a francia emberek óvatosabbak lesznek, és elfogadhatnak olyan korlátozásokat is, amelyeket korábban elutasítottak volna. Valószínű, hogy felerősítve képviselik eközben az általuk vallott társadalmi értékeket.
Esély a szolidaritásra
Ami történt, megmásíthatatlan, de Európa-szerte most érezni az összetartozást, azt, hogy közünk van egymáshoz – fejtette ki Kiss Paszkál. Az, hogy például az angol stadionban szólt a Marseillaise, szimbolikus, a szolidaritást érzelmi síkon, mindenkinek átélhetően fejezi ki. Több országban a részvét és a szolidaritás jeleként gyertyagyújtással emlékeztek az ártatlan áldozatokra. A szociálpszichológus szerint ezek a szörnyű események most lehetőséget, érzelmi alapot teremtettek a szolidaritásra Európában, amit nem lenne szabad veszni hagyni.
