Hirmagazin
Image default
Belföldi hírek

Felbukkant újra: Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a szombati kabuli merényletért

Az Iszlám Állam terroristaszervezet vasárnap jelentkezett a kabuli szikh templom ellen a hét végén elkövetett, legkevesebb két halálos áldozattal járó merénylet elkövetőjeként.

Aamák nevű „hírügynökségükön” keresztül a dzsihadisták az egyik indiai kormányszóvivő Mohamed prófétára tett becsmérlő szavaival indokolták a merényletet.

Bár Nupur Sarma azóta bocsánatot kért, lemondott tisztségéről, pártja, a kormányzó Bharatíja Dzsanata Párt (BJP) pedig elhatárolódott tőle, Indiában, valamint Pakisztánban és Bangladesben is tüntetések robbantak ki az eset nyomán.  

A templomnál szombat reggel történtek robbanások, majd tűzharc bontakozott ki a terroristák és a tálib biztonsági erők között.

A merényletet néhány nappal egy indiai kormánydelegáció kabuli látogatása után követték el.

A küldöttség egyébként Afganisztánba szállítandó humanitárius segélyekről egyeztetett a tálibokkal.

Afganisztánban a hetvenes években körülbelül félmilliós szikh élt, ám azóta nagy részük − a hátrányos megkülönböztetés és a nehéz életkörülmények miatt − elmenekült, a közösség pedig mintegy kétszáz főre zsugorodott. Más vallási kisebbségekhez hasonlóan a szikh közösség is volt már erőszakos támadás célpontja Afganisztánban: 2020 márciusában egy másik kabuli templomuknál hajtott végre merényletet az Iszlám Állam, akkor 25 embert öltek meg.

Borítókép: Tálib harcosok a robbantásban megrongálódott szikh templom ablakában (Fotó: Reuters)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

FOGYASZTÓVÉDELMI KONZULTÁCIÓ – Voks – 2025 – videó

Géza

Megvan a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásának eredménye

Géza

Újabb pride tüntetést jelentettek be kedd délutánra és estére, aminek keretében a pár száz tüntető az Erzsébet hidat is elfoglalja.. – videók

Géza