Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Felborult és egy italmérés falának csapódott a péntek esti pesterzsébeti karambolban vétlen Volkswagen – képek a helyszínről, a baleset-infó képei

Pénteken éjszaka, nemsokkal éjfél előtt érkezett a jelentés, miszerint két gépkocsi ütközött össze a XX. kerületi Vörösmarty utcában, a Klapka utca közelében.

A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak, valamint feszítővágóval szabadítottak ki egy utast az egyik járműből. A baleset akadályozza a villamosforgalmat, ezért az egység a közösségi közlekedési társaság szakembereinek értesítését kérte.

A képen látható Renault Clio a Klapka utcában haladt. A Vörösmarty utcai kereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az “Állj! Elsőbbségadás kötelező” táblát, behajtott a kereszteződésbe, ahol a Nagysándor József utca felől szabályosan érkező Volkswagen egyterű oldalába rohant. Az ütközés hatására a Volkswagen a járdára sodródott, majd az oldalára borult, végül a sarki italmérés lépcsőjének, illetve a házfalnak csapódott.

Mindkét járműben csak a sofőr tartózkodott a baleset pillanatában, mindketten meg is sérültek, a VW vezetőjét ráadásul a tűzoltók szabadították ki, majd a Merényi Gusztáv kórházba szállították.

A Volkswagen sofőrjét sérülései miatt nem tudták helyszíni alkoholtesztnek alávetni, a balesetet okozó Renault vezetője pedig nem fogyasztott alkoholt.

A baleset miatt az 52-es villamos helyett mintegy egy órán keresztül pótlóbusz közlekedett Pesterzsébet, Pacsirtatelep és a Nagysándor József utca megálló között. A pótlóbusz Pesterzsébet, Pacsirtatelep felé nem érintette a Pöltemberg utca és a Klapka utca megállót.




















baleset-info
Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás