14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóFél az óvodától egy ötéves kisfiú, mert szappannal moshatták ki a száját...

Fél az óvodától egy ötéves kisfiú, mert szappannal moshatták ki a száját – videó

Három hete nem akar menni óvodába egy budapesti, mindössze ötéves kisfiú, aki édesanyja szerint azért fél, mivel november végén bántalmazták abban az oviban, ahová addig járt:

jöttünk hazafelé, és sírva fakadt, mert azt mondta, hogy kimosták a száját szappannal.

Az RTL híradójának beszámolója szerint a kisgyermek száját egy pedagógus-asszisztens mosta ki, aki elmondta, hogy részben ez megtörtént. Tagadta, hogy mindez szappannal történt volna, szerinte csak vízzel mosta ki a kisfiú száját.

Az anyuka szerint ezzel félelemben is tartotta a gyermekét. Ezt követően panaszt tettek az óvoda vezetőjénél, aki azt mondta: tudomása szerint csak a gyerek arcát mosta meg a pedagógus. Először szóban figyelmeztette, majd vizsgálatot kezdeményezett.

Az anyuka januártól másik óvodába viszi a gyermekét, és pszichológusra is szüksége van. Feljelentést tettek, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work