18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegségFejfájás gyerekeknél és kamaszoknál

Fejfájás gyerekeknél és kamaszoknál

Sok minden okozhat fejfájást a gyerekeknél és a kamaszoknál – állítja egy amerikai orvos, aki a közelgő iskolakezdés kapcsán statisztikai adatokkal is szolgált.

Az iskoláskorú gyerekek tizede, illetve a tinédzserek 24 százaléka szenved krónikus fejfájástól a Cincinnati Gyermekkórházban dolgozó dr. Nick DeBlasio szerint.

A probléma egyik leggyakoribb oka az elégtelen folyadékbevitel, pláne kültéri mozgás esetén a nyári hőségben. Ebben az esetben akár egy-egy pohár víz elkortyolása is megoldást jelenthet.

Az étkezés kihagyása ugyancsak fejfájáshoz vezethet. A szülőknek meg kell győződniük arról, hogy csemetéjük kiegyensúlyozott étrenden van, aminek a részeként sok zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt. A túl sok koffein és bizonyos ételek ugyancsak fejfájást eredményezhetnek.

Az alváshiány szintén gyakori ok a fejfájásra. A felső tagozatosoknak és középiskolásoknak legalább naponta tíz órát kell aludniuk.

Újabb kiváltó ok lehet a túl sok otthoni vagy iskolai stressz – például költözés vagy a szülők válása kapcsán.

Amennyiben a gyerek nem látja a táblát az iskolában, vagy gyakran hunyorog, a szakértő szerint érdemes elvinni szemvizsgálatra, hiszen a látásprobléma is fejfájáshoz vezethet.

Szülői hajlam esetén még nagyobb a csemeténél a fejfájás veszélye.

Dr. DeBlasio vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót ajánl a problémára, illetve három napnál tovább fennálló panaszok esetén javasolja, hogy forduljanak orvoshoz.

 

Forrás: debmedia.hu

Képek: Alejandro Molina B, lavasP

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek