Ezt is megértük.. Dobrev olyan hatást vált ki az emberekből, hogy van aki fegyvert ránt..

A provokátor fegyvert rántott elő Dobrev Klára egri utcafórumán. /Fotó: Demokratikus Koalíció

A provokátor fegyvert rántott elő Dobrev Klára egri utcafórumán. /Fotó: Demokratikus Koalíció

Dobrev Klára mai egri utcafórumát fideszes provokátorok próbálták megzavarni, ám mivel a nagyjából kétszáz fős kampányeseményt nem sikerült félbeszakítaniuk, egyikük egy váratlan pillanatban fegyvert rántott elő, majd ráfogta a rendezvény egyik résztvevőjére.
A DK állítja, hogy a fegyveres provokátorokat a Fidesz küldte az egri kampány helyszínére. Miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, majd őrizetbe vette a provokátorokat.

Mindenki ezt olvassa most!

„Úgy tűnik, a Fidesz így képzeli el a gyurcsányozós vándorkiállítását és a következő egy évet: aki nem ért egyet a Fidesszel, azt fegyveres provokátorok próbálják majd megfélemlíteni, ahogy azt számtalanszor láttuk már távoli diktatúrákban” – állítja a Demokratikus Koalíció a kiadott közleményükben.

A képen jól látható az említett fegyver, amelyet a provokátor az egyik jelenlévő férfire fogott. /Fotó: Demokratikus KoalícióA képen jól látható az említett fegyver, amelyet a provokátor az egyik jelenlévő férfire fogott. /Fotó: Demokratikus Koalíció

Előre szólunk, minél többször támadnak meg minket, mi csak annál többen leszünk– folytatták, majd hozzátették: a változás elkerülhetetlen, bármilyen görcsösen is kapaszkodik a hatalomba az Orbán-rendszer” – folytatják a közleményükben.

Az Egri Ügyek több videót is közzétett a történtekről:

Beszámolójukban az Egri Ügyek azt írja, hogy Dobrev Klára és az ellentüntetők között szóváltás alakult ki, majd az egyikük elővett egy gázpisztolyt, mert valaki a hangszórójába akart rúgni. A férfi a fegyvert végül nem használta.

blikk, egriugyek

Hirmagazin.eu