Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Fegyverrel követelt pénzt egy autós egy gyalogostól Budapesten

Fegyverrel követelt pénzt egy autós egy gyalogostól Budapesten

A Budapest, pestújhelyi rendőrök a helyszínen elfogták a rablót – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Egy autós 2017. december 10-én 3 órakor Budapest XV. kerületében, a Nyírpalota úton egy gyalogost fegyverrel szólított fel pénze átadására, majd megütötte és elvette a nála lévő készpénzt.

Állampolgári bejelentés alapján a pestújhelyi rendőrök megtalálták a járművezetőt, akit igazoltatás alá vontak és a kocsiból előkerült egy játékfegyver, valamint az elrabolt pénz is.

A rendőrök a 17 éves H. Dávidot gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: MTI

ElőzőTöbb maradhat a munkavállalóknál a cafeteria-juttatásokból jövőre
KövetkezőŐrizetbe vették Kijevben Szaakasvili volt odesszai kormányzót
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás