5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldFegyveresek elraboltak egy magyar fotóst Líbiában – fotó

Fegyveresek elraboltak egy magyar fotóst Líbiában – fotó

Elraboltak egy magyar fotóst Líbia fővárosában, Tripoliban.

Az Index.hu számolt be arról, hogy fegyveresek elrabolták a Szabó Gergely Hoang Viet nevű magyar újságírót Tripoliban vasárnap este. Úgy tudni, a férfit az Abu Ghraiba mecsethez közelében található River Hotel épületétől vitték el elrablói. A hírportál szerint a magyar fotóst azután vitték el, hogy kijelentkezett a szállodából. A férfi semmilyen személyes holmit nem hagyott maga után, ám helyi kísérője, Ahmed Abdel Salam még el tudott menekülni a fegyveresek elől.

Úgy tudni, a fotósról videó is készült, ahol azt látni, ahogy az elrablása mögött álló iszlám szervezet azt követeli tőle, mondja ki az „Allah akbar” jelmondatot, illetve egy fotó is felkerült az internetre, amin – a nyakában egy fényképezőgéppel – egy terepmintás ruhában álló férfi mellett mosolyog.

A magyar fotós 2006 és 2011 között a Szegedi Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi Karára járt – a 2009/2010-es tanévben köztársasági ösztöndíjat is kapott –, 2011-től 2018-ig pedig egy ügyvédi irodának dolgozott.

Szabó Gergely Hoang Viet számos fotóa megtalálható a Shutterstocknál.

HVG és az Index.hu is megpróbálta telefonon elérni a fotóst, ám a mobilja ki van kapcsolva. A Külgazdasági és Külügyminisztérium egyelőre nem reagált a történtekre.

blikk, hvg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem