15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldFegyvereket kért Putyintól a fehérorosz diktátor

Fegyvereket kért Putyintól a fehérorosz diktátor

Moszkvába látogatott a belorusz védelmi miniszter.

A látogatás célja – a hivatalos közlés szerint – a Fehéroroszország és Oroszország közötti kétoldalú katonai együttműködés kérdéseinek megvitatása. A két ország részvételével egyébként Breszt térségében jelenleg hadgyakorlat folyik Szláv Testvériség – 2020 fedőnéven.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán Sojgut fogadva elmondta: arra kérte orosz hivatali partnerét, Vlagyimir Putyint, hogy szállíttasson új fegyvereket Fehéroroszországnak.

„Azt mondtam neki, hogy ha ellátogat hozzánk, megvizsgáljuk majd, hogyan és hol kell reálisan megerősítenünk a Szövetségi Államot. Nincs félnivalónk, készen állunk erre” – mondta Lukasenka.

Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter köszönetet mondott orosz kollégájának a nehéz időszakban nyújtott moszkvai támogatásért. A két tárcavezető megbeszélése kiterjedt az orosz-fehérorosz hadgyakorlat második, októberi szakaszának részleteire is.

Lukasenka a parlament tagjaival és az állami intézmények vezetőivel tartott találkozóján „agresszornak” nevezte az Egyesült Államokat és „szatellitáit” – ezek közül Lengyelországot, Litvániát, Csehországot és Ukrajnát nevezte meg név szerint -, és azt hangsúlyozta, hogy a fehérorosz hatóságok megakadályozták az ország „megsemmisítésére” vonatkozó forgatókönyv megvalósítását.

A diktátor szerint a mostani eseményeket egy évtizeddel ezelőtt, külföldön kezdték el előkészíteni, elsősorban az amerikaiak.

Bejelentette, hogy a következő elnökválasztást már az ország új alkotmánya alapján fogják megtartani, ennek szövegezése azonban még meg sem kezdődött. Közölte azt is, hogy az első fehérorosz atomerőművet november 7-én fogják üzembe helyezni.

Lukasenka hónapok óta harcol már a tüntetőkkel, miután elcsalta az elnökválasztást.

Forrás: (MTI) / Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: MTI/EPA/Alekszej Druzsinyin

Most népszerű

Hasonló hírek