Hitetlenek

Hányják magukra a keresztet, folyton keresztényüldözésről papolnak, egyre távolabbi példákat hozva, csak a templomban kerülik az első sort, mert akkor tudni kéne, mikor kell felállni, leülni. Jézusról annyit tudnak, hogy fiatalon itt hagyott minket és sokan lefestették. A kereszténységhez annyi a közük, hogy ahol csak lehet, megszegik. S mivel korántsem hisznek a túlvilágban, földi létük abból áll, hogy minél jobban megszedjék magukat, gyermekeik, unokáik még századokig ebből éljenek. Villáik, palotáik egyre nagyobbak, csuklóikon tízmilliók mutatják az időt, ötvenmilliós dzsipekkel rohangálnak a legsimább flaszteren, egy méterről villognak rá, aki a sávjukba téved, Ferrarikból gurulnak ki, lesik, ki kettyintett nagyobb jachtban. Boldogan, már-már dölyfösen tiporják a lenn lévők lelkét, olykor a testét is. Közben felmondják a zsolozsmát Sorosról, libsikről, migránsokról, gyíkemberekről, már sehol sem létező komcsikról. Nejeiket lecserélik, a legjobb kurvák rájuk vadásznak, ők az erdő aprára, de inkább nagyjára. 12 éve nekik áll a zászló. Elvégre egy tábor, egy a zászló, s az ellenzéknek még az sincs.
Amúgy jártál mostanában az Aggok Házában? Úgy hívják, hogy SZTK. Akik még becsületből keccsölnek a megérdemelt nyugdíj helyett. A többiek jó része elment külföldre, a magánpraxisba vagy otthagyta a pályát. Az egyik belvárosi kerületben átadták a legmodernebb vizsgálót, van hozzá minden, kivéve orvos. Egy volt, de elment, s hiába keresnek másikat. Akinek nem tetszik, amit ez a gazember művel, az meg fog dögleni. Akiknek tetszik, azok is, mármint jóval hamarabb, mint amennyit Isten adna nekik. Nem akarom őket riogatni, de a koporsók elég szűkek, nehéz bennük tapsolni.

ElőzőIgazi csodaszer készül Magyarországon: itthon alig lehet kapni, külföldre viszik a javát
KövetkezőCsere megbeszélve – Putyin Kína mellé áll, Kína Putyin mellé
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza