1.1 C
Budapest
2023. december. 1. péntek

Facebook ellenőrzés: A kiegészítő alkalmazások megfelelnek-e a szigorodó adatvédelmi követelményeknek?

Dátum:

Megosztás:

Négyszáz fejlesztő ezer alkalmazását függesztette fel a Facebook

A közösségi óriás a 2018-as Cambridge Analytica-botrány kirobbanása után kezdte vizsgálni, hogy a Facebookra épülő kiegészítő alkalmazások megfelelnek-e a szigorodó adatvédelmi követelményeknek illetve más jogi előírásoknak.

Mark Zuckerberg elnök-vezérigazgató áprilisban, a Facebook fejlesztői konferenciáján San Joséban.Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

A Cambridge Analytica volt az a cég, amely egy Facebookra épülő alkalmazás segítségével hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött be – a legtöbb esteben valószínűleg teljesen jogszerűtlenül – a felhasználókról, és ezeket használta a Trump-kampányban illetve a Brexit-kampányban is, sőt más politikai megrendelői is lehettek. A legalább 87 millió felhasználó adataival visszaélő CA-t súlyos pénzbüntetésre ítélték, ami után meg is szűnt, a Facebook körül pedig hatalmas botrány kavarodott, kongresszusi meghallgatásra hívták Mark Zuckerberget, és július közepén ötmilliárd dolláros megabírságot lengettek be a cégnek.

A Facebook ma azt közölte, hogy szakértők százainak közreműködésével nyomozta végig a Facebookra épülő különféle alkalmazásokat, tett fel kérdéseket a fejlesztőiknek, illetve vizsgálta, milyen felhasználói adatokhoz férhettek hozzá. A vizsgálat alapján több mint 400 fejlesztő körülbelül 1000 appját függesztették föl.  A közlemény hangsúlyozza, hogy az appok egy része tesztfázisban volt, sosem került a nagyközönség elé, illetve nem csak akkor döntöttek a felfüggesztés mellett, ha valamilyen visszaélést tapasztaltak, hanem akkor is, ha a fejlesztő nem reagált időben a megkeresésre vagy nem adott megfelelő és hiteles válaszokat.

A felfüggesztések egy része nem végleges, amennyiben a fejlesztők kijavítják a hibákat, illetve megadják a szükséges információkat, újraindíthatják FB-alkalmazásaikat.

A végleg kitiltott appok közül a közlemény név szerint is említi a MyPesonalityt, amely kutatókkal és vállalkozásokkal osztott meg információkat Facebook-felhasználókról, nem teljesítve az adatvédelmi előírásokat, ráadásul megtagadta az együttműködést a Facebookkal a vizsgálatban.

A Facebook közleménye szerint néhány fejlesztő ellen jogi eljárást is indítottak: a Rankwave koreai adatelemző vállalkozást, a LionMobi és a JediMObi nevű cégeket, valamint Gleb Szlucsevszkij és Andrej Gorbacsov ukrán magánszemélyeket (akik Facebook-kvízeket gyártottak) említik név szerint a bepereltek között.

A Facebook még hosszan sorolja, hogy miket tett, hogy megfeleljen az amerikai kereskedelmi hatósággal, az FTC-vel (nem azonos az ismert ferencvárosi futballklubbal) júliusban kötött megállpodásnak.

Facebook Newsroom

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Piros riasztást is kiadhatnak – mutatjuk, hol tart legtovább az ónos eső

Budapesten kora délutánra lecseng a havazás, esőbe, majd ónos esőbe vált a csapadék halmazállapota. Budapesten is jégpáncélos területek...

Orbán Viktor: Magyarország nem vétózik, olyan, hogy vétó, nincs

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban feltett kérdésekre válaszolt. Szólt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról, a pénzügyi segítségről, a...

Miért jó szigetelőanyag a kőzetgyapot?

A kőzetgyapotot sokan csak homlokzati szigetelőként ismerik, pedig remek tulajdonságai miatt más szigetelési feladatot is elláthatunk vele. Aki csak...

Nászajándék ötletek, kifejezetten a közelgő ünnepek jegyében

A nászajándék ötletek valóban színes spektrumon mozognak, ám ebben az esetben talán épp a bőség zavara lesz az, ami...