Hirmagazin
Image default
Forma1Sporthirek

F1: Verstappen óriási izgalmak után legyőzte Leclerc-t hazai időmérőjén

Max Verstappen mindössze 21 ezreddel győzte le Charles Leclerc-t a Holland Nagydíj időmérőjén.

A monacói pilóta mögött csapattársa végzett, míg a Mercedesek Pérez miatt nem szólhattak bele a küzdelembe a végén.

A harmadik szabadedzés alapján hatalmas izgalmakra lehetett számítani a Holland Nagydíj időmérőjén, hiszen a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull autóin meglehetősen közel voltak egymáshoz, így mindhárom csapat reális eséllyel pályázhatott a pole pozícióra.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A mezőny tagjait jóval melegebb időjárás fogadta, mint az utolsó gyakorláson: a levegő hőmérséklete 27, míg az aszfalté 39 fokos volt.

A pilóták nem siettek ki a garázsból, miután a bokszutca kijárata megnyílt, és elkezdődött a Q1, de szűk 1 perc elteltével a két Haas vezetésével elkezdték benépesíteni a pályát. Az élcsapatok versenyzői azonban ekkor még nem jöttek ki, így az első próbálkozások után Csou Kuan-jü állt az élre, aki 1:12.641 másodperces körével 39 ezreddel múlta felül Kevin Magnussent, és további145-tel Mick Schumachert. A kínai versenyzőt nem sokkal később Lance Stroll és Sebastian Vettel is megelőzte, hogy aztán Daniel Ricciardo vegye át a vezetést.

A teljes cikket itt olvashatod el!

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Vívó-vk: Muhari Eszter aranyérmes Barcelonában! .. Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Géza

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Bognár Krisztina

A Ferencváros és az AZ Alkmaar közötti Európa-liga mérkőzésen, amelyet 2025. január 30-án rendeztek a Groupama Arénában, incidens történt a vendégszurkolók és a biztonsági személyzet között, mivel a fradi az eéső félidőben már 3:0-ra vezetett..

Géza
Megszakítás