Hirmagazin
Image default
Bulvár

Ezzel vége, Katalin hercegné számára eljött a búcsú ideje

Úgy tűnik, Katalin hercegné mégsem tér vissza a feladataihoz húsvét után. A betegsége rávilágított a prioritásokra!

Eljöhetett a búcsú ideje Katalin hercegné számára. Mint azt megírtukVilmos felesége tervezett hasi műtéten esett át január 16-án egy londoni magánklinikán. A műtét bejelentése és a felépülése idejét övező bizonytalanság azonban spekulációkhoz vezetett.

World Mental Health Day 2023
Katalin és Károly betegsége teljesen átírta a hercegi pár életét (Fotó: Northfoto)

A műtét után Katalin lemondta a részvételt több eseményen is, ám mostanáig úgy tűnt, hogy húsvét után visszatér megszokott feladataihoz. Inbaal Honigman asztrológus szerint a hercegnének több időre van szüksége, a gyerekei nevelése és az egészsége megőrzése az elsődleges feladata. Biztos benne, hogy betegsége részleteiről a későbbiekben sem fog nyilatkozni, még ha ez az állapot több változást is elindított. 

Ez a búcsú ideje Katalin számára. Látja, hogy néhány munkája és szokása, aminek korábban volt értelme, már nem megfelelő, értelmetlenné vált. Tudja, hogy ideje megszakítani néhány kapcsolatot

– olvasta ki kártyáiból Honigman, aki szerint a hercegné a jövőben csak olyan feladatot vállal, amely összhangban vannak a céljaival. Azt is megemlítette, hogy Katalin szeret tevékenyen élni, de szüksége lehet egy kis pihenésre, hogy a gondolatai ne csak a kötelezettségei körül járjanak.

A nyilatkozat rávilágít arra, hogy megváltozhatnak a hercegné prioritásai a felépülését követően – írja a Marca.com. Újraértékelheti munkáját, és előnyben részesítheti azokat a tevékenységeket, amelyek örömet és kikapcsolódást jelentenek számára. Az biztos, hogy a következő lépéseit mindenki árgus szemekkel figyeli!

Egyre több figyelmet kap Katalin mellett Vilmos is, miután III. Károly királyt rákbetegséggel diagnosztizálták. Nemrég arról is írtunk, hogy ezekben a nehéz időkben a trónörökös látja el azokat a feladatokat, amelyeket az uralkodónak kellene. Így tehát ha nincs is hivatalosan kimondva, tulajdonképpen Vilmos irányít. 

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás