Hirmagazin
Image default
Otthon, lakberendezés, kert

Ezzel tiszták és fehérek maradnak a ruháid, illatosak lesznek, mint a tavasz. Próbáld ki!

Ismerjük be, a mosás sosem volt könnyebb feladat, mint most, hiszen csak be kell pakolni a gépbe a ruhákat, betenni a kis fiókba a mosószert, és kész, a masina mindent elintéz, már csak teregetni kell.

Azonban sok háziasszonynak meggyűlik a baja azzal, hogy mosás után a ruhák nem tisztulnak meg eléggé, és hiába az illatos öblítő, a holmikon semmi sem érződik. Ennek most vége, ugyanis a sima ecet minden megold. Nézzük hogyan!

Először is, tegyünk a bepakolt ruhák közé egy fél bögre ecetet. Ez felerősíti a mosószer hatását, abban is segít, hogy ne fakuljanak ki a ruhák és a mosószer által hagyott fehér csíkokat, foltokat is feloldja.

Vízlágyító helyett is érdemes ecetet használni, amely hatásosabb, olcsóbb és környezetbarátabb. Az ecetsav pedig kiveszi a makacs izzadság- és valamint a izzadásgátló szerek okozta foltokat is a fehér szövetekből. Ha mosóport használunk, gyakran foltok, csíkok keletkeznek a ruhákon, amelyek akár bőrirritációt is okozhatnak. Ha ezt el szeretnénk kerülni, öntsünk bele a gépben egy fél bögre ecetet, és többé nem lesz ezzel gondunk.

Talán hihetetlennek hangzik, de az ecet semlegesíti a kellemetlen szagokat, például a dohányfüstöt, így még egy jó érv az ecet mellett. Ha nagyon makacs foltokkal van dolgunk, egy tál meleg vízbe áztassuk be egész éjjelre a ruhánkat, amelyre egy fél bögre ecetet is öntöttünk. Másnap mossuk ki rendesen.

Nem utolsósorban pedig az ecetnek köszönhetően a vízkövesedést is elkerülhetjük, így nem kell drága, vegyszerekkel teli vízkőoldó szereket venni.

Forrás:buzzblog.eu

Kapcsolódó hírek

A téli időszakban a szobanövények gyakran szenvednek a kevesebb fénytől, a száraz levegőtől és a hőmérséklet-ingadozásoktól, ami leveleik barnulásához és hervadásához vezethet.

Géza

Az energetikai otthonfelújítási program új köre tegnap, azaz január 20-án indult el egyszerűsített feltételekkel, amivel még szélesebb kör számára válik elérhetővé a kormányzati támogatás..

Géza

6 előny, ha saját kúttal rendelkezel – A kútvíz vizsgálata miért fontos?

Ádám Petra
Megszakítás