-6.7 C
Budapest
2023. február. 6. hétfő

Ezt üzente Orbán Viktor a rimaszombati reformátusoknak

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A miniszterelnök köszöntő szavait tolmácsolta a gyülekezeti közösségnek Latorcai Csaba, a Miniszterelnökségtársadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára pénteken Rimaszombaton, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Fény a sötétség után című ünnepségén. „A reformáció a hit és a nemzeti érzés bástyája” – hangsúlyozta üzemetében többi között a kormányfő.

„Ötszáz évvel ezelőtt elődeink még nem sejthették, hogy hitéletük megújításával megváltoztatják a világot. Ma már tudjuk, hogy az anyanyelvű bibliafordításokon és énekeken túl nekik köszönhetjük az önálló és öntudatos gyülekezetek megalapítását is,amelyek az évszázadok során nemcsak a hitnek, hanem a nemzetiérzésnek is bástyái lettek. Örömmel tölt el, hogy a reformáció áldásaiért érzett hálán túl összeköt bennünket a közös múlt, a közös hitvalló ősökre való emlékezés és a közös jövő gondolata is” – idézte a helyettes államtitkár a reformáció 500. évfordulójának ünnepi zsinatán a kormányfő üzenetét.

Ezt követően Latorcai Csaba átadta a Pálóczi Czink István-díjat Erdélyi Géza nyugalmazott püspöknek és Harm Jan Boiten nyugalmazott lelkésznek, majd Hafenscher Károllyal, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztossal közösen leleplezte Gáspár Péter alkotását, amelyet a szobrászművész a gályarab prédikátorok és tanítók emlékére készített el.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Tom Cruise, Domhnall Gleeson, Sarah Wright; Igaz történet alapján – A beszállító – videó

Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel. Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle...

Előkerült a nő, aki elvette Harry herceg szüzességét egy kocsma mögött – fotók

2001-ben történt az eset, hamar végeztek. Nemrég meg Harry herceg könyve, amely több érdekes, eddig nem hallott történetet tartalmaz,...

Ukrajna legitim katonai célpontnak tekinti Moszkvát..

Ha a háború úgy alakul Kijev egy percig sem fog hezitálni, hogy tűz alá vegye az orosz fővárost. Legitim...