A kenyai Nairobi Kibera nyomornegyedében a legtöbb vonat elhúz az itt élők mellett. Mivel a kormány földfoglalókként tekint rájuk, még az alapvető higiéniát biztosító infrastruktúrát sem fejleszti.
A nyomornegyedek közlekedése gyakran nemcsak koszos és zsúfolt.
Egy-egy rosszabb pillanatában mindenki szívesen szidja a tömegközlekedést. Amikor éppen elhúz az orrod előtt a busz, és csak egy óra múlva jön a következő, vagy éppen egy koszos illemhellyel szembesülsz a vonaton, lehet, hogy éppen úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne, pedig itt láthatod, hogy iegn is van, sokkal rosszabb is!
Valójában azonban emberek milliói utaznak nap mint nap sokkal rosszabb körülmények között. Ettől persze az éppen általad tapasztalt helyzet nem lesz ideális, mégis fontos néha egy kicsit más perspektívából is megnézni a világot, hátha ez segít jobban értékelni azt, amid van.
Hogyan utaznak a legszegényebbek?
A nyomornegyedek zsúfolt, összetákolt épületei között a világ legszegényebb emberei tengetik az életüket úgy, hogy ha munkát kapnának, sem biztos, hogy el tudnának jutni oda, hogy el is végezhessék. Az óriásira nőtt metropoliszok szegényebb lakói is mindennap a tömeggel, az időhiánnyal küzdenek. Elgondolkodtató és megrázó látni, milyen viszontagságos milliók számára a közlekedés.
Indiában, Mumbai-ban sok gyerek egyszerűen nem tudna mindennap bejárni az iskolába. Számukra indította el a Doorstep Schools a kerekes iskolát, mely egyszerre busz és tanterem, ahol ingázás közben zajlik az óra.
Khlong Toei, Bangkok központi nyomornegyede iszonyatosan zsúfolt, akárcsak a közlekedés. Sokan inkább bicikliznek. Noha vonat jár az utcákon, ezek legtöbbje árut szállít, nem utasokat.
Thaiföldön, Bangkokban nyolcmillióan laknak. A vízi utak és az autók kevésnek bizonyulnak. Noha a város egy részén jól működik a közlekedés, másutt, mint a híres Maeklong-sínpiacon, látszik, mekkora a helyhiány.
Míg Bangladesh elitje sötétített ablakos, privát vonatkocsikban ül, addig a főváros, Dhaka szegényei százan kapaszkodnak fel a hatvan férőhelyes buszra. Az utcák tele vannak riksákkal, melyeket szikár férfiak tekernek naphosszat.
A bangladesh-i helyzet még tovább durvul a muszlim ünnepek idején, amikor a fővárosból a szünetre hazafelé tartók gyakran csak a vonatok tetején, illetve ott sem férnek el.
Az ugandai Kampala Kiseny buszállomásán szintén óriási fennakadást okoz, amikor a fővárosban dolgozók haza akarnak térni az ünnepekre. A legszegényebbek gyakran nem is mehetnek, mert a jegyár megduplázódik.
Nigériában, Lagosban több mint 21 millióan élnek, és a kikötő csak nő. A régebben mindennapos, sárga, dafno buszokat kénytelenek betiltani, hiszen 12-en férnek el rajtuk, holott hetven embernek kellene.
Út, jármű nem áll mindenütt rendelkezésre. Ezért, mint ez a kambodzsai férfi is, riksával, biciklivel közlekednek, sőt a teherszállítást is így oldják meg, ami miatt gyakran több száz kilóval tekernek kilométereket.
