Másfél éve élek Budapesten, és lehet, felelőtlen vagyok, de néhány nappal ezelőttig fel sem vetődött bennem, hogy önvédelmi eszközt kézközelben tartsak, ha A-ból B-be mászkálok a városban.

Jó, megesett, hogy lapult a táskámban paprikaspray, de csak mások (főleg a barátom) megnyugtatása végett. Persze pont annyit ért, mint halottnak a csók: behajítottam a hátizsákom aljába a kis flakont, aztán jó napot kívánok.

Ma viszont felszerelkezve jöttem dolgozni.

Kezdődő paranoiámnak eredendően semmi köze F. Kingához, akit csütörtökön délután munkából hazafelé menet két őrült megvert az 1-es villamoson, de a párhuzam megalapozott, mindjárt meg fogják érteni.

Amikor olvastam a kereskedelmi asszisztensként dolgozó lány történetét, összeugrott a gyomrom, a közelmúltban ugyanis kétszer is előfordult, hogy dühöngő emberektől kellett rettegnem Budapesten.

Az első a reggeli órákban történt, a hetedik kerületben. Gyanútlanul elsétáltam egy hátulról teljesen normálisnak tűnő nő mellett, aki, ahogy a látóterébe értem, torka szakadtából üvölteni, szapulni kezdett. Rá se néztem, hozzá se értem, az égvilágon semmit nem tettem, pont mint Kinga.

Borzongató volt, ahogy míg el nem tűntem a szeme elől, ocsmányságokat kiabált utánam.

Hátranézni, visszaszólni, reagálni nem akartam, a közönyösséget tartottam a legbiztonságosabbnak.

Inkább szedtem a lábam, hogy a lehető legkevesebb esélye legyen beváltania az ígéretét, miszerint „kitapossa a belem, és szétb@ssza az arcom”.

Egy időre kiborultam, de ekkor még nem vettem túl komolyan a dolgot. Persze, értem én, vannak alkoholisták, drogosok, pszichiátriai esetek, de mit lehet tenni, köztünk élnek, előfordul az ilyen. Szinte el is felejtettem az atrocitást, amikor majdnem szóról szóra ugyanez történt.

A helyszín a Jászai Mari tér, este kilenc. Most is csak annyi volt a bűnöm, hogy sétáltam. Egy ötvenes részeg nő méterekről kiszúrt magának, majd óbégatni kezdett. A stratégiám nem változott, haladtam tovább, mint aki se lát, se hall, reménykedve, csendesül az indokolatlan harag. Tervem nem vált be. A trolimegállóban utolért az oldalán valami fickóval.

Émelyegtem az idegességtől, de nem néztem a hátam mögé, csak tűrtem a nyilvánvaló a provokálást.

A megállóban álló húsz ember semmit nem mert szólni, tenni végképp nem. Gáz? Lehet, de valójában megértem őket. Végül is a szó szoros értelmében véve nem bántott a nő, viszont magán kívül volt, veszélyesnek tűnt. Ráadásul ott volt mellette a társa.

Úgyhogy a gázspray marad, mert csupán a csillagok szerencsés állásának köszönhető, hogy jött a troli és nem történt baj.

Pedig nem csináltam semmit, pont úgy, ahogy F. Kinga.

Forrás és kép: 24.hu

Kép: kisfekete

ElőzőNapi horoszkóp – 2017. 08. 06.
KövetkezőVörös riasztást adott ki az Egyesült Államok: meneküljön, aki tud
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza