0.2 C
Budapest
2023. november. 30. csütörtök

Ezen aztán nem fog ki a rezsiválság: idén is Eta néni portája lesz a legfényesebb az országban advent első vasárnapján

Dátum:

Megosztás:

Hűvös irodákban dideregnek a közszolgák, csak álom marad az utcán az ünnepi díszkivilágítás, a karácsonyi hangulatnak sok helyen nyoma sem lesz – első sokként ezt hozta az országnak a rezsiválság.

Nem úgy a dabasi Eta néninél: neki a négyszeresére ugró áramár sem szegi a kedvét, továbbra is kivilágítja a házacskáját! Készült is arra, hogy ne menjen rá a gatyája is a dologra, de még talán úgy kitartana, mert szerinte a világnak szüksége van a karácsonyi fényáradatra.

A legfrissebb hírek itt!

A család máris nekilátott ünnepi fényekbe öltöztetni Eta néni házát: van is mit rakni, hiszen több száz égősor és dísz pompázik ilyenkor a portáján, úgyhogy már októberben elkezdték a díszítést.

– Szeretném, ha most vasárnapra minden felkerülne. Nagyon jól haladunk. Több száz égősort kell föltenni, kibogozni, összekötözni, azért is kezdtük ilyen korán – meséli a Blikknek a csak Eta néniként ismert Kajdácsi Józsefné. Az egész család lázas készülődése ez, ilyenkor a lányai, vejei, unokái minden szabadidejüket a díszítésnek szentelik, olykor tízen is dolgoznak egyszerre a házon.

Tudhatjuk, hogy a pazar fényárnak megvan az ára, pláne ebben a vészterhes időszakban, és bár Eta néni a költségeket ezúttal sem részletezi, azt elárulja, hogy időben gondolt a megoldásra.

– Három éve napelemeket telepítettünk, a panelek megtermelik a plusz fogyasztáshoz szükséges energiát. De napelem nélkül is kivilágítanék, a pénzem nem áldozom másra. Akkor nem tudnék örömet szerezni a sok gyereknek, a családoknak, akik emiatt jönnek hozzánk az ország minden pontjáról, sőt, külföldről is. És ha már ennyi csodálatos fényjátékunk van, nehogy a padláson porosodjanak! – mondja a 71 éves, szürkemarha-tenyésztéssel is foglalkozó asszony. Csak egyetlen évet hagytak ki a járvány miatt: mert bár a házat akkor is pazar fényár borította, látogatókat nem engedtek a kertbe.

A legfrissebb hírek itt!

Persze, nem csak LED-füzérekről van szó, színes állatfigurák, szánt húzó rénszarvasok, őzek, madarak, hóemberek és télapók sorakoznak a kertben – csak próbálják megszámolni, pontosan hány van. De három helyiség, a spejz, a padlás és a pince is tele van velük az év többi részében!

– Már nem is emlékszem, mikor vettem az elsőt, de az biztos, hogy bementem egy boltba, mert egyik égősor nagyon tetszett… az pedig hozta a többit. Egyet ajándékba is kaptam úgy három-négy éve: azt az égősort azért kedvelem, mert vízálló, nagy égők vannak benne, jól bírja az időjárást. Azt mindig a körtefára tesszük – avat be Eta néni.

A tervek szerint az első adventi vasárnap, 16 órakor kapcsolja be a ház fényeit Eta néni, aki minden látogatót szeretettel vár.

Nyitókép: Pozsonyi Zita

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

PET-palack visszaváltás: Nemcsak lehetséges, kötelező is!

BUDAPEST (2023. november 29.) – Jövő év elejétől kötelező PET-palack visszaváltás lép életbe Magyarországon, ami talán érdemben hozzájárulhat...

Megszabadulna fölösleges kilóitól?

Fogyjon velünk lemondások nélkül! A lakosság nagy része küzd súlyfelesleggel, ami egyrészt esztétikai probléma, de sokkal inkább egészségügyi, hisz súlyos...

Álmodozó kényelem – útmutató a stílusos és kényelmes pizsamák kiválasztásához nők számára

Az alvás minőségének javítása érdekében ügyelj arra, hogy a hálószobában ne csak friss levegő legyen. Igaz, hogy az...

Válságban van Kulcsár Edina és G.w.M házassága? Árulkodó mondatok a szépségkirálynőtől…

Kulcsár Edina nemrég bejelentette, hogy ezentúl csak azok láthatnak bele a családi életükbe, akik előfizetnek rá. Nos, vannak akik bizony...