A legtöbbünkkel előfordult, hogy úgy éreztük, céltalan az életünk, nem tudtunk hogyan jutottunk egy adott helyzetbe, nem tudtuk honnan hová tartunk, elveszettnek éreztük magunkat.

Ilyenkor érdemes elgondolkodni az alábbiakon:

1. Fogadjuk el a helyzetet, amelyikben vagyunk: ez az első és legfontosabb dolog. Tudatosítsuk magukban, hogy nehéz periódusban vagyunk, még akkor is, ha ezt esetenként nagyon nehéz elfogadni. Valóban kényelmetlen, szomorúságot, sőt depressziót is okozhat, ám addig nem tudunk túllépni rajta, amíg el nem fogadjunk azt, amiben vagyunk. Ne álljunk ellen az érzésnek, és ne ítélkezzünk. Rögtön abban a pillanatban, amikor elfogadjuk a helyzetet, megtettük az első lépést a felszabadulás felé.

2. Ez egy belülről fakadó érzés: amikor elakadva érezzük magunkat, ösztönösen arra gondolunk, hogy ennek magunkon kívül eső okai vannak. A valóságban sokkal jobban kellene arra figyelnünk, ahogy élünk, gondolkodunk és érzünk, és próbáljuk kielemezni figyelmesen azt, hogy milyen válaszokat adunk az élet kihívásaira. Az életünk a mi felelősségünk. Meglátjuk, hogy amikor megváltoztatjuk a minket zavaró dolgokkal szembeni felfogásunkat, a zavaró tényező mintha magától eltűnne.

3. Az elveszettség érzése sokszor egy szimptóma: a nehéz helyzetek sokszor azt jelzik, hogy az életünkben változtatni kell valamit, hogy belső változásra van szükségünk. Amikor már világosan érezzük, hogy bizonyos dolgok már nem mehetnek az addigi irányban, ne halogassuk a változtatást, mert annak hiánya csak tovább rosszabbíthatja jelenlegi helyzetünket.

4. Az érzés spirituális célokat szolgál: az Univerzum ezzel az érzéssel jelzi számodra, hogy fejlődésedhez külső, vagy belső változásra van szükséged. Tudatosítanod kell, hogy ami eddig működött az ezentúl nem működik, ideje meghaladnod azt.

5. Ne szalaszd el a lehetőséget: ez az érzés lehetőség a fejlődésre. Ne becsüld le azokat a pillanatokat, amikor mindenről úgy tűnik, hogy egy helyben áll. Gondolj úgy ezekre a pillanatokra, mint egy egy üres területre a kertedben, ahová éppen ültetni készülsz valamit. Mindannyian fejlődhetünk horizontális szinten (materiálisan), de bátorságra van szükség a vertikális fejlődéshez, ami lényünk legbensőbb lényegét jelenti. Ez a típusú fejlődés nagyon ritkán figyelhető meg, de ez a növekedés az, ami valóban számít.

6. Az élet nem egy rólad szóló mese: az egyik legnehezebb lecke, amit meg kell tanulnod. Az élet nem a te történeted, nem csupán rólad szól, hanem részese vagy egy sokkal szerteágazóbb történetnek, amelyben nem töltesz be irányító szerepet. Szereplője vagy egy olyan regénynek, amelynek terjedelmét el sem tudod képzelni. Ezért ne aggodalmaskodj, és örülj a kalandnak. Próbáld megérteni, hogy ott vagy, ahol lenned kell, higgy abban, hogy az élet a saját ritmusában tárja fel előtted a leckéit. Amíg te szaladsz, az univerzum lehet, hogy csak sétál.

7. Kezeld helyén mások véleményét: amennyiben folyamatosan mások véleményére hallgatsz, jó ha tudod, hogy mindörökké a vélemények rabjává válsz. A szabadság nem a körülötted lévő fizikai térben, hanem az elmédben található. Próbáld megtalálni saját fogalmaidat, saját véleményedet, saját utadat, és ami a legfontosabb, higgy az elmédben, szellemedben, tudatodban, ő tudni fogja mire van szükséged.

8. A holnapi nap lehet az utolsó: mire vársz? Amikor elveszett helyzetben vagyunk, a legtöbben arra vágyunk titokban, hogy történni fog valami, ami megoldja a helyzetet. Holott azt kell megérteni, hogy a változásnak saját magunkban kell végbemennie, miért is gátolnánk saját magunkat? Ha nincs szó félelemről, gátlásokról, akkor mi a probléma? Bizonytalanság? Kényelem? Lustaság? Mi a mentség?

9. Nem vagy annyira elveszve, mint mennyire gondolod: amikor elhagyjuk az iskolapadot, mindannyiunkban világmegváltó célkitűzések vannak. Aztán az élet sűrűjébe csöppenve rájövünk, hogy ez nehezebb, mint gondoltuk, és nem látjuk a partot, amikor az óceán sűrűjében vagyunk. Sokszor úgy érezzük, hogy a hajónk egy helyben hánykolódik. De tudjuk, hogy a sejtjeink minden pillanatban folyamatosan változnak, és fizikai szempontból más nem vagyunk ugyanazok, akik voltunk.

Forrás: Arany gondolatok