Mivel a karácsonyi filmválaszték hemzseg a többnyire botrányosan lapos és giccses alkotásoktól, érthető, hogy legtöbben az agyonismételt, de minőségi és szívmelengető üzenetekben gazdag filmeket szeretjük újranézni az ünnepek idején.
Listánkon természetesen nem ezek szerepelnek: a legborzalmasabb karácsonyi alkotások közül szelektáltunk, hogy ily módon próbáljuk csökkenteni az elbaltázott filmválasztás esélyét – a rendhagyó karácsonyi tartalomra vágyóknak egyúttal segítséget nyújtva ezzel a dadaizmusra hajló receptorok stimulálásában.
Santa Claus (1959)
A puritán cím eleve zavarba ejtő, mivel a filmet kibocsátó Mexikóban nem Santa Claus vagy a spanyolok Papa Noelje, hanem Niño Dios, a kis Jézus ajándékoz, de mindegy is. Elképzelni sem tudjuk mi járhatott René Cardona író-rendező fejében, mikor megfogant benne a film ötlete, de a San Fransiscó-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijét sem értjük, akik az alkotást 1959 legjobb családi filmjének választották.
A történet szerint a Mikulás nem az Északi-sarkon, hanem az űrben él egy kastélyban robotrénszarvasával meg Merlinnel, a varázslóval, aki ellátja őt bűverővel – azaz a láthatatlanság és a gyerekek mélyálomban tartásának képességével. A Télapó hisz az esélyteremtésben, így nincs ellenére a gyerekmunka sem, játékgyárában manók helyett etnikai sztereotípiákba öltöztetett nemzetközi gyereksereg dolgozik éjt nappallá téve. Amikor a Sátán megbízza Szutyok nevű démonát, hogy rosszalkodásra hangolja a glóbuszon élő gyerekeket, hősünk felkerekedik, hogy rendet tegyen a szívekben. A hardcore trashrajongók már bizonyára túl vannak a filmen, a többieknek semmiképpen nem ajánljuk
Santa Claus Conquers the Martians (1964)
Újabb lobotómia-élmény a zsé-kategóriában edzetlen nézőknek: A Mikulás meghódítja a marslakókat című, Magyarországra bebocsájtást hál’istennek sosem nyert alkotás bizarr sztorijával, szánalmas alakításaival, röhejesen béna dialógusaival és jelmezeivel szintén pályázhatna a filmtörténet legnyomorultabb alkotásának címére. Mindenesetre a minden idők legrosszabb karácsonyi filmje címet a netes szavazatok alapján elsöprő fölénnyel nyerte.
Történetünk szerint a sok tanulástól és oxigénhiánytól depressziós marsi gyerekeknél nincs karácsony, sem ajándékozás, igény viszont volna rá, mivel tévé meg van, az ünnepek és a fogyasztói társadalom szellemiségét közvetítő földi adással. A felnőttek nehezen viselik csemetéik boldogtalanságát, így hát elrabolják a vén besurranót, hogy ezentúl a vörös bolygón készíthessen játékokat a gagyi zöld szuperhőskosztümben virító marslakók gyerekeinek. Dolgukat megnehezíti, hogy rengeteg földi ál-Télapó közül kell kiválasztani az igazit, ráadásul a Marson Voldarral, egy helyi szélsőjobber bajuszherceggel és két elvetemült segédjével is meggyűlik a bajuk.
The Star Wars Holiday Special (1978)
Nem is film, inkább matinéműsor, amit kizárólag az űrsaga elvakult rajongóinak – azaz nagyjából a földi férfi lakosság felének – ajánlunk. A gyártó Lucasfilm csak későn döbbent rá, hogy egy Ed Wood-klasszikus erősségű családi trashműsort szabadított el az éterben, viszont becsületükre legyen mondva, gyorsan nekiálltak a nyomeltakarításnak: hiába vonultatta fel az 1977-es film teljes sztárgárdáját a karácsonyi különkiadás, az 1978. őszi első és egyben utolsó vetítés után a produkció eltüntetése mellett döntöttek. Azóta sem adták ki videón vagy DVD-n, ám szerencsére az internet nem felejt.
A filmben Csubakka és Han Solo elutazik a vuki bolygójára, a Kashyyykra, hogy együtt ünnepeljenek a szőrmók családjával. A rajongók akkoriban értetlenül és roppant kedvezőtlenül fogadták az elfuserált űrjetikkel korrumpált jeleneteket, a Boba Fett alakjára koncentráló rajzfilmbetétet kivéve. Ennek is köze lehetett ahhoz, hogy a fejvadász később visszatérhetett A Birodalom visszavágban, és a Star Wars-univerzum egyik legnépszerűbb karakterévé nemesedett.
Muszklimikulás (1996)
Hulk Hogan szerepeltetése önmagában megfelelne listánk elvárásainak, az ezúttal ujjatlan mikulásjelmezbe és piros leggingsbe csomagolt ex-pankrátor azonban nem az egyetlen artériás vérzéssel járó seb a film esetében. A négy bűnrossz karácsonyi mozit is jegyző John Murlowski vérciki komédiájának antagonistája, a Tóvárost rettegésben tartó gonosz milliárdos a helyi árvaházra hajt, hogy megkaparintsa a lila kristályt az épület alatti katakombából. A fickó bűnbandájának tagjai olyan szuperképességekkel rendelkeznek, mint az elektromos kéz vagy bűzös gázok kibocsátása. Főhősünk, Hogan, szintén egy szemét multimilliomost alakít, akinek egy csúnya fejkoccanás rebootolja az agyát és onnantól azt képzeli, hogy ő a Mikulás. A film tele van ripacskodó, gyenge szereplőkkel, infantilis poénokkal és logikátlan dramaturgiai megoldásokkal, amit biztosan sokan tartanak szórakoztatónak, Mila Kunis azonban, aki a film egyetlen értékelhető alakítását nyújtja, ma már nem büszke arra, hogy tizenhárom évesen szerepelt ebben a filmszemétben.
Tapló Télapó 2 (2016)
Eredetileg Bill Murraynek szánták a szuperprosztó, mosdatlanszájú plázamikulás szerepét, ám sem ő, sem Jack Nicholson nem ért rá éppen. Így esett a választás Billy Bob Thorntonra, akire mintha ráöntötték volna a kasszafúró kamutélapó szerepét. Willie manókosztümös, törpe bűntársával, Marcusszal mindig karácsony éjjelére időzíti a nagy fogást: amikor a vásárlók hazamennek, feltörik a pláza széfjét és odébbállnak a zsákmánnyal. Szemérmetlen politikai inkorrektsége mellett az első rész roppant vicces is volt, a 13 évvel későbbi, cselekményében szinte megegyező, csak jóval fáradtabb és humorában a földköpenyig aljasított folytatást viszont igazán kihagyhatták volna. Hősünk ezúttal egy chicagói jótékonysági intézményt akar kirabolni a sittről nemrég szabadult apró tettestársával, és az első részben megismert, immár felnőtté vált puffancs védencével (Brett Kelly az alapfilmben kis híján ellopta a show-t Thornton elől). A csapathoz csatlakozik Willie hiperproli bűnöző anyja is, akit a mindig nagyszerű Kathy Bates alakít. Ezt a förtelmes taplóparádét azonban még az ő jelenléte sem tudta megmenti.
hirado
