Home Főhírek Gazdaság Ezek lesznek a következő évtized legmenőbb szakmái

Ezek lesznek a következő évtized legmenőbb szakmái

Nincs rá garancia, hogy amit az iskolában most tanulunk, arra 20, 30, 40 év múlva még bárkinek szüksége lesz a munkaerőpiacon. A következő tíz évre azért még lehet következtetni, ebből pedig kiderült, hogy melyek lesznek a legkeresettebb és legalább tűrhetően fizető állások. 

Ezek lesznek a következő évtized legmenőbb szakmái

Még egy éve sincs, hogy az állam segítségével ingyenes kamionsofőr-jogosítványt lehetett szerezni, idén pedig már tele az internet az önvezető teherautókról szóló hírekkel, videókkal. Ebbe az üzletbe szállt be a minap az Uber is, mely egy amerikai városban már teszteli az önvezető technológia személyautókra szabott változatát. Érezhető tehát, hogy a sofőri szakma hamarabb hullhat a porba, mint azt akár csak tavaly gondoltuk volna, az élethosszig tartó tanulás pedig az iskolai eseményeken elhangzó divatos kifejezésből kényszerű realitássá válik.

Ilyen körülmények között nincs könnyű dolga annak, akinek most kell döntenie leendő foglalkozásáról, de van néhány támpont, ami alapján ki lehet fogni a középtávon jövőbiztos és normális megélhetést kínáló pályákat.

Az amerikai foglalkoztatási hivatal az egyes szakmák átlagos bérszínvonaláról és a 2024-ig tartó időszakban várható új munkahelyek számáról is közölt adatokat, ezeket felhasználva pedig a Business Insider állított össze egy rangsort a következő évtized keresett, és egyben jó fizetést kínáló állásairól.

Ezek alapján a technológiával, a menedzsmenttel és az egészségüggyel kapcsolatos munkahelyek végeztek az élen. Utóbbi esetében meg kell jegyeznünk, hogy az amerikai egészségügyi rendszer gyökeresen eltér a hazaitól, hiszen míg a tengerentúlon az orvosok szinte mindenkit lenyomnak fizetésben, addig nálunk a szektor dolgozói állandó versenyben vannak a vendéglátósokkal a legalacsonyabb bérszínvonal szomorú címéért. Ettől függetlenül az amerikai adatok is tanulságosak, és ha az ottani foglalkoztatási trendek is csak a szokásos néhány éves késéssel érnek el hozzánk, mint általában, akkor még picit előrébb is tervezhetünk velük.

A rangsort úgy állították össze, hogy átlagolták az éves keresetet és a 2024-ig várható új munkahelyek számát. Ezek alapján a legjobb 21 szakma – növekvő sorrendben – a következő:

  • Általános iskolai tanár
  • Főnővér
  • Pénzügyi igazgató
  • Villanyszerelő
  • Ápoló
  • Jogász
  • Nagybani értékesítő

  • Egészségügyi menedzser
  • Rendszerfejlesztő
  • Piaci elemző, marketing specialista
  • Gyógytornász
  • Személyi pénzügyi tanácsadó
  • Irodai csoportvezető
  • Rendszerinformatikus

  • Üzleti elemző
  • Könyvelő, könyvvizsgáló
  • Orvos, sebész
  • Számítógépes rendszerelemző
  • Szoftverfejlesztő
  • Ügyvezető igazgató
  • Nővér

 

Forrás: Pr7/BI

 

Exit mobile version
Megszakítás