21.9 C
Budapest
2023. szeptember. 25. hétfő

Ezek a programok várnak Budapesten március 15-én + VIDEÓ

Dátum:

Megosztás:

Idén is számos színes program vár rátok a megszokott ünnepi rendezvények mellett.

A nemzeti ünnep hagyományos rendezvényei, a zászlófelvonás, a díszmenetek és a miniszterelnök múzeumkerti beszéde mellett a Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban idén is sok színes program várja az ünneplőket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.

A március 15-i programok a hagyományokhoz híven reggel 9 órakor az Országház előtti Kossuth téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett vonják fel Magyarország lobogóját. Ezután az ünneplők a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol fél 11-kor Tarlós István főpolgármester köszöntője után Orbán Viktor kormányfő tart majd ünnepi beszédet.

A múzeumkerti rendezvényen többek között fellép Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, előadóművész és Pápai Joci, A Dal 2017 győztes énekese is. A múzeumnál természetesen elhangzik Petőfi Sándor forradalmi költeménye, a Nemzeti dal is, idén a Jászai-díjas Rácz József előadásában.

A Nemzeti Múzeumtól új útvonalon megy a díszmenet a budai Várba. Az Astoria, Szabad sajtó út, Március 15. tér, Széchenyi István tér érintésével a Lánchídon keresztül halad a menet, majd a Clark Ádám térről a Hunyadi János úton keresztül érik el a Dísz teret.

A budai Várban idén is egész nap, számos színes programmal várják az ünneplőket. A Halászbástyánál gyermekelőadások és koncertek várják az érdeklődőket, március 15-i programokat tartanak többek között a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnál, a Magyarság Házánál, a Várkert bazárnál, az Országos levéltárnál, a Nagyrondellánál és a Táncsics börtönnél is. A Dísz téren a Készenléti Rendőrség, valamint a pénzügyőrök és a honvédség zenekara játszik térzenét.

Délelőtt pedig – regisztrációval – idén is ingyen nézhetitek meg a Szent Koronát az Országházban.

Szent Korona – Budapest, Hungary – Parlament. A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt koronája.

Szintén a március 15-i hagyományok szerint elismerik a kulturális és tudományos élet kiemelkedő teljesítményeit. Délután 3 órakor kezdődik az Országházban a díszünnepség, amelyen átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

A nemzeti ünnep rendezvényeinek biztonságáért szokás szerint az Operatív Törzs felel majd, amelyben mások mellett a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői vesznek részt.

 

Sok helyen már kedden elkezdődtek a programok

A Debreceni Egyetem könyvtárában például forradalmi teaházat nyitottak. A látogatók korabeli folyóiratokból ismerhették meg a 169 évvel ezelőtti eseményeket. A cél, hogy közelebb vigyék a történelmet a látogatókhoz. ”Egy kicsit kiterjesztettük az egyetemi megemlékezés határait, mind térben, mind pedig a felvonultatott emlékek tekintetében. Itt a régi képektől, újságoktól kezdve még a régi ízeket is meg lehet kóstolni.” – fogalmazott Karácsony Gyöngyi, főigazgató, DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár.

Szolnokon villámcsődülettel tisztelegtek a középiskolások az 1848-as márciusi ifjak előtt. Csaknem 200 tanuló szavalta el a Nemzeti Dalt a város két pontján.

A zalaegerszegi Gimnázium diákjai korhű ruhába öltözve elevenítették fel a 169 évvel ezelőtt történteket, az egyik tanuló ötlete alapján.
Egy nappal a Nemzeti ünnep előtt a Magyar Szablyavívó Iskola növendékei is bemutató tartottak Békéscsabán. A céljuk, hogy minél többen megismerjék ezt a fegyvert.

[box type=”shadow” ]

Az ünnep

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

Március 15. 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, s egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit.[/box]

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hatalmas tömeg gyűlt össze a Puskás Aréna Szoborparkban, hogy egy felejthetetlen koncerten vehessen részt.

Nem csalás, nem ámítás, idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Szerencsejáték Zrt. nagyszabású és ingyenes eseményét, a...

A kutatók kiderítették, meg kell-e mosni a rizst főzés előtt

A rizs Ázsiában és Afrikában több milliárd ember számára alapvető élelmiszer. A világ számos ikonikus ételének összetevője. Univerzális vonzereje...

Meghalt egy kislány – videó

Felfoghatatlan tragédia: magára rántotta a tévét és meghalt egy kislány Videó Magára rántotta a tévét, meghalt egy másfél éves kislány...

Földet ért a különleges minta a világűrből – videó

Földet ért vasárnap Utah állam területén az OSIRIS-Rex amerikai űrszonda által begyűjtött aszteroidaminta. A NASA amerikai űrkutatási hivatal élő...