-0.3 C
Budapest
2023. február. 5. vasárnap

Ezek a munkakörök szűnhetnek meg tíz éven belül

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A munkaerőpiac átalakulásával a jövő generációknak a maitól gyökeresen eltérő készségekre és képességekre lehet szükségük a sikeres karrierhez – derül ki a Futureal-csoport és a TEDxDanubia közös rendezvényén végzett felmérésből.

A megkérdezettek szerint elsősorban a gyári munkásokat, a kézbesítőket és az ügyfélszolgálati munkaköröket veszélyeztetheti a digitális technológia térhódítása. A résztvevők a Corvin Sétányon megvalósuló eseménysorozat első interaktív estjén anonim szavazáson fejezték ki véleményüket, az előadókkal közösen pedig arra keresték a választ, hogy miként változtatja meg életmódunkat, valamint személyes és üzleti kapcsolatainkat a körülöttünk zajló technológiai forradalom.

A digitalizáció eredményeként az elkövetkező tíz évben akár több munkakör is megszűnhet, a technológiai fejlődés leginkább az üzemi dolgozókat, a kézbesítőket és az ügyfélszolgálati munkatársakat érintheti – derül ki a Futureal-csoport és a TEDxDanubia felméréséből. A jövő munkaerőpiacát azonban nemcsak a megszűnő régi, illetve a ma még nem is ismert új munkakörök határozzák majd meg, egy évtized múlva várhatóan a maitól teljesen eltérő készségekre és képességekre lesz szükség a sikeres karrier felépítéséhez.

A válaszadók a leginkább „jövőbiztos” készségeknek az érzelmi intelligenciát, a tanulékonyságot, a kreativitást és a nyitott gondolkodást tartják, míg véleményük szerint a mai gyermekek számára a személyes kapcsolatteremtés, a koncentráció és a munka-magánélet egyensúlyának megtartása jelenti majd a legnagyobb kihívást életük során.

A személyes kapcsolatteremtés, a koncentráció és a munka-magánélet egyensúlyának megtartása jelenti majd a legnagyobb kihívást (Kép: freeimages.com/Muriel Miralles de Sawicki)

A szaloneseményen a TEDxDanubia előadói a jövőformálásban és az okos szokásokban rejlő lehetőségeket, valamint a gyorsuló világ kihívásait ismertették meg a közönséggel. „Az automatizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia, a biotechnológiával karöltve alapjaiban változtatják meg a munka világát” – mondta Mányai Csaba, a TEDxDanubia alapítója. „Az átalakulás magával hozhatja a tradicionális munkahelyek és foglalkozások akár nagyarányú megszűnését is, miközben új, ma még nem létező szakmák születését eredményezheti. Ezzel párhuzamosan a munka és a magánélet közötti viszony is radikálisan átalakulhat” – tette hozzá a szakértő.

„A lassú és többnyire állandó sebességű evolúciós változáshoz szokott ember nem tud lépést tartani a technológia exponenciális változásával” – fejtette ki Honti Pál, a TedxDanubia tudomány és technológia kurátora. A visszafordíthatatlan változások ellenére ugyanakkor egyre több, régen használatos eszköz is reneszánszát éli, ami sajátos kontrasztot jelent a felnövekvő generációk számára. A jövő sikerének zálogát a szakember az élet minden területét érintő, folyamatos (ön)képzésben látja, illetve abban, hogy a technológia segítségével felszabaduló idő és energia felhasználására milyen hatékony formákat találnak a társadalmak.

Végvári Imre, interaktívmarketing-szakértő úgy látja, annak érdekében, hogy az exponenciális sebességgel fejlődő digitális közeggel lépést tarthasson a társadalom, a napi feladatokat jellemző rutint okos szokásokká kell alakítania. „A jövő társadalmában és munkaerőpiacán a sikert és a versenyképességet leginkább az befolyásolja majd, hogy milyen gyorsasággal és hatékonysággal képes megoldani a felmerülő feladatokat az adott személy. A munka világában pedig a munka és magánélet egyensúlyát segítő alkalmazások hozhatnak áttörést, mint az alvást segítő, közlekedési információkat nyújtó, időjárást előrejelző vagy éppen a vásárlást megkönnyítő programok formájában” – tette hozzá.

 

Az okos készülékek használatát, az eseményen a felmérésre válaszolók többsége szerint 5 és 7 éves kor között érdemes megtanulnia a jövő felhasználóinak. Számukra várhatóan az irodán belüli kikapcsolódási lehetőségek, az informális közösségi terek és a home office adja majd meg a hatékony munkavégzéshez szükséges környezetet.

Okos eszközzel már ma is mindenki rendelkezik, a válaszadók 65 százaléka ráadásul kettő vagy több darabbal is. Az életet megkönnyítő készülékek ugyanakkor ma még sok esetben negatívan hatnak a magánéletre: a kutatásban megkérdezettek több mint fele szerint legalábbis a munka és a szabadidő ma még nagymértékben vagy teljesen összemosódik. Utóbbit a válaszadók 58 százaléka részben vagy nagyon zavarónak is találja.

Elkerülhető a robotgeddon, vagy kivált minket a technológia?
A közgazdászok, a politikusok és a közvélemény egyaránt alábecsüli az automatizáció sebességét és hatását. A munkavállalók negyven százaléka ma olyan feladatot végez, amely részben vagy egészben átadható a gépeknek. Elég öt-tíz év, hogy a munkaerőpiac teljesen átalakuljon, és sokan közülünk feleslegessé váljanak.
Forrás: piacesprofit
Képek: robot, piackutatás, blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Visszavágott a Ferencváros a Bietigheimnak, és továbbjutott a BL-ben

Továbbjutott a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből a Ferencváros, miután nagyon fontos találkozón begyűjtötte a két pontot a...

Elütött egy embert a metró, nem járt az M2-es

Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között a baleset miatt pótlóbusz közlekedett. Az Infostart úgy tudja, hogy a...

Örökre eltűnhet az útlevél az életünkből

A biometrikus azonosításé lehet a jövő a papír alapú útlevelek helyett. A technológia és az adatbiztonság fejlődése révén ma...

41 centimétert billent meg a Balaton – fotók

A viharos szél "halmozta fel" a tó vizét az egyik oldalon. Az Időkép vette észre az Országos Vízjelző Szolgálat adataiban,...