Július 4-én szombaton, a kelet-ausztráliai Queensland tartományhoz tartozó Fraser-sziget közelében halálos cápatámadás ért egy helyi búvárt.
A rendőrség szóvivője brutálisnak nevezte a támadást, amelyet a 36 éves férfi nem élt túl. A népszerű fürdőparadicsomnak számító Queensland tartományban a mostani esettel együtt idén már három halálos kimenetelű cápatámadás történt. A híradások egyelőre nem számoltak be arról, hogy milyen cápafaj támadhatott a búvárra, a sérülések jellege azonban azt valószínűsíti, nagy fehér cápa áldozatául esett a fiatal férfi.
Ez volt idén a harmadik halálos cápatámadás a tartományban
A helyi sajtó beszámolója szerint a 36 éves Matthew Tratt július 4-én a Queensland tartománybeli Fraser-szigeten, helyi idő szerint délután 14 óra körül ment be a vízbe, hogy szigonypuskával halakra vadásszon.
Az első jelentések még arról szóltak, hogy a férfi légzőkészülékkel merült,
ám ezt később azzal korrigálták, hogy csak ABC-felszereléssel, vagyis búvármaszkkal, légzőcsővel és uszonyokkal felszerelkezve úszott be, hogy a part közeli sekély vizekben szigonypuskával vadásszon.
Matthew Tratt egyedül ment be a vízbe, és magányosan merült. Nem sokkal kettő óra után a partról hallották a férfi segélykiáltásait, de amikor a vízi mentők partra húzták a súlyosan megsérült búvárt,
a vérveszteség miatt már sokkos, eszméletlen állapotban volt.
Megpróbálták újraéleszteni, majd mentőhelikopterrel kórházba vitték, de nem sikerült megmenteni az életét.
Matthew Tratt az incidens után két és félórával később belehalt a sérüléseibe.
A férfi nős, és két gyereke volt. Queensland tartomány miniszterelnöke, Annastacia Palaszczuk személyesen fejezte ki részvétét hozzátartozóinak.
Tavaly, 2019-ben összesen kilenc cápatámadást regisztráltak a tartományban, de ezek közül egy sem végződött halállal.
A szigonypuskás vadászat provokációnak számít
A tragikus esetről kiadott első jelentés még nem tért ki arra, hogy milyen cápafaj okozhatta Matthew Tratt halálát. Az esetnek nem volt közvetlen szemtanúja, ezért a szakértőkre vár az a feladat, hogy a sérülései alapján megpróbálják azonosítani a búvár halálát okozó cápa faját.
A cápatámadások túlnyomó többségénél sem az áldozat, sem pedig a szemtanúk nem látják a cápát, ezért a szakértők többnyire csak az áldozatot ért sérülésekből tudnak következtetni a támadó fajra.
A súlyos, gyors kivérzéssel járó, mélyen roncsolt lábsérülés arra utal, hogy nagy valószínűséggel egy fehér cápa (Carcharodon carcharias) támadhatott Matthew Tratt-re.
Mind e mellett fontos kiemelni, hogy az áldozatot ért támadás – az ismert körülmények alapján – az úgynevezett provokált agressziók közé sorolandó.
A szakirodalom a cápatámadásokat két nagy csoportba, a provokált és a nem provokált agressziók közé sorolja.
Az előbbi csoportba sorolandó minden olyan eset, amikor az agressziót vagy tudatos, vagy pedig az áldozat által – a következményeket tekintve – nem szándékos magatartás váltja ki.
Tudatos magatartásnak számít egy potenciálisan veszélyes cápafaj provokálása, így például ha utánanyúlnak, vagy megérintik az állatot,
illetve területtartó fajok esetében, ha túl közel úsznak hozzá, üldözik, illetve megpróbálják sarokba szorítani.
Számos olyan eset ismert, amikor az agressziót elszenvedő áldozat nem is tudta, hogy ő maga provokálta ki a támadást.
Ilyen magatartásnak számít például a víz erőteljes paskolása, a rúgkapálás,
az élénk színű (általában neonzöld, citromsárga vagy pink) fürdőruha, csillogó ékszerek viselése, vagy a vízbe vizelés. A szakértők egységesek annak megítélésében, hogy a szigonypuskás víz alatti vadászat közben elszenvedett agressziók kivétel nélkül a nem provokált támadások közé tartoznak.
Ezért válhat életveszélyessé a vízbe vizelés
A vízfelszín erőteljes paskolása vagy a rúgkapálás igen erős, és szabálytalan amplitúdójú lökéshullámokat kelt a vízben.
Mivel a víz körülbelül 830-szor sűrűbb mint a levegő, ezért a lökéshullámok sokkal gyorsabban és nagyobb távolságra terjednek a vízben, mint a levegőben. A cápák számos speciális érzékszervvel rendelkeznek,
így többek között az úgynevezett oldalvonal-rendszerrel.
Ez a cápa testén a fejtől a farokig húzódó, a törzs középvonalában a bőr alatt futó és egy vastag érhez hasonló szerv, amely gélszerű anyaggal van kitöltve, amihez idegi receptorok kapcsolódnak.
A cápák az oldalvonalukkal érzékelik a víz alatti lökéshullámokat, méghozzá rendkívül nagy felbontásban. Képesek megkülönböztetni a szabályos, és az irreguláris (szabálytalan) lökéshullámokat. Ha egy fürdőző vagy úszó elkezdi erőteljesen csapkodni a vizet,
az pont olyan szabálytalan lökéshullámokat kelt, mint amilyen egy sebesült hal vergődése által keltett lökéshullám.
A cápa oldalvonalrendszere ezt nagyon messziről, bőven a láthatóság határán túlról képes fogni, ami pedig felkelheti a ragadozó érdeklődését.
Ugyanez a helyzet a szigonyos vadászoknál.
Ha elejtenek egy halat, a sebesült állat vergődése által keltett impulzusok nagyon messziről a búvár közelébe vonzhatják a cápákat. Ebben az esetben a megszigonyozott hal testéből kiáramló vér még jobban felkeltheti a ragadozó életveszélyes kíváncsiságát.
A gyakori tévhittel szemben a cápáknak kitűnő a látásuk, színlátással is rendelkeznek, de a szárazföldi emlősöktől eltérően elsősorban a kék és a sárga tartományra koncentrálódik a színlátásuk.
Ez a magyarázata annak, hogy az élénksárga vagy zöld színű fürdőruhát még zavaros vízben is képesek nagy távolságból észrevenni, ami szintén felkeltheti az érdeklődésüket. Hasonló a helyzet az ékszerekkel, vagy a krómozott órákkal,
amelyek megcsillanása apró rajhalakra emlékeztetheti a ragadozót.
Olyan partszakaszokon, ahol nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő potenciálisan veszélyes cápafajok, provokáló tényező lehet a vízbe vizelés is.
A vizelet a vérsavóhoz hasonlóan nagy mennyiségben tartalmaz pozitív töltésű nátrium-ionokat, amelyek a cápák orrán található hihetetlenül érzékeny, a mikrofeszültségű terek érzékelésre alkalmas Lorenzini-ampulláknak nevezett szervet stimulálják.
Sokkal többen halnak meg évente méhcsípésben, mint cápatámadásban
Az Ausztráliában történt baleset egyéb további tanulságokkal is szolgál. Számos gyakorlati tapasztalat és esettanulmány bizonyítja,
aki magányosan megy a vízbe, sokkal jobban kiteszi magát egy potenciális agressziónak,
mint azok, akik többedmagukkal úszkálnak a tengerben.
A búvároknál egyenesen elsőrangú biztonsági szabálynak számít a merülőtársi rendszer, vagyis az a követelmény, hogy mindig párosával merüljenek.
Kerülni kell a kikötők, halászhajók, vagy a horgászcsónakok közelében való úszkálást csakúgy,
mint a folyótorkolat közelében történő vízbe menetelt. Olyan partvidékeken, ahol honosnak számítanak az emberre potenciálisan veszélyes cápafajok – ilyen terület például a magyar turisták körében is népszerű Vörös-tenger-, alkonyati időszakban vagy napfelkelte környékén kerülendőek a vízi programok.
A cápatámadások, annak ellenére, hogy megrázzák a közvéleményt, valójában nagyon ritkának számítanak.
Éves átlagban világszerte 80-100 cápatámadást regisztrálnak, amelyekből 5-10 eset végződik halállal.
Sokkal többen halnak meg minden évben méhcsípés, kutyaharapás, víziló- vagy bivalytámadás és kígyómarás következtében, de még villámcsapás miatt is, mint ahányan cápatámadásban vesztik az életüket.
A jelenleg ismert mintegy 500 cápafaj közül 15-20 számít az emberre is potenciálisan veszélyes fajnak, és tíznél is kevesebb a rendszeresen halálos balesetet okozó fajok száma.
A cápatámadási statisztikák szerint az első öt leginkább veszélyesnek tekinthető faj a nagy fehér (Carcharodon carcharias), a tigris (Galeocerdo cuvier), a bika (Carcharinus leucas) és az óceáni fehérfoltú cápa (Carcharinus longimanus), valamint a röviduszonyú makó (Isurus oxyrinchus).
Ezek közül a tigris, a röviduszonyú makó és az óceáni fehérfoltú cápa honos fajnak számítanak a Vörös-tengerben,
a nagy fehér és a makócápa – ugyan extrém ritka előfordulással – pedig a Földközi-tengerben. És azzal szemben, hogy évente 5-10 ember hal meg cápatámadás miatt, átlagosan 60-70 millió cápa esik a kereskedelmi halászat valamint a környezetszennyezés áldozatául, kihalás szélére sodorva ezzel jó néhány fajt.
