13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEz újra egy nagyon komoly bűncselekmény! - Műkorcsolya és verőemberek! ... Rátámadtak...

Ez újra egy nagyon komoly bűncselekmény! – Műkorcsolya és verőemberek! … Rátámadtak Sebestyén Júliára!

Már eddig is hangos volt egy nagy botránytól a hazai korcsolyás társadalom, de szerdán nagyon eldurvult a helyzet. Az előzmény: a Jégördög SE tulajdonosa és vezetőedzője, Galambos Rita korábban gyermekbántalmazással vádolta meg az Európa-bajnok Sebestyén Júliát, aki az általa alapított SKSE elnöke és edzője, s visszautasítja a vádakat.

A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy a Vasas Jégcentrumban, ahol a két klub együtt edzett, szerdán a rendőrséget is kihívták. Az SKSE közleményben fordult a korcsolyás társadalomhoz, és arról számolt be, hogy Sebestyén Júlia, miután rátámadtak, kénytelen volt az öltözőbe menekülni, ennek ajtaját pedig betörték.

Szerda este a Telex arról írt, hogy Jégördög SE egyik edzője 7 óra körül kihívta a rendőrséget, miután idegen, „félelmet keltő alakokat” láttak a jégpálya körül, akik hárman vagy négyen lehettek. (?) A férfiak közül csak az egyik volt szülő, aki a lányát nézte, a többiek nem. A Jégördög SE tulajdonosa és vezetőedzője, Galambos Rita – mert róla van szó – ezeket „verőlegényeknek” minősítette, és a megjelenésük miatt állítása szerint „sokkos állapotba” került.

A legfrissebb hírek itt!

Sebestyén Júlia a portálnak azt mondta, Galambos Rita rendszeresen provokálja és sértegeti az egyesülete versenyzőit és a szülőket, s ennek az lett az eredménye, hogy a versenyzők már csak apák, férfi hozzátartozók kíséretében mernek edzésre jönni, mert félnek tőle.

Sebestyén Júlia
Sebestyén Júlia a tanítványaival Fotó: Kurucz Árpád

A szerdai botrány közvetlen előzménye az volt, hogy a Magyar Országos Korcsolyázó-szövetség (MOKSZ) kedden délután fegyelmi tárgyalásra rendelte be Galambost. Azért szerették volna meghallgatni őt, mert a szövetség bejelentést kapott, amely szerint verbális összetűzés alakult ki közte és a szülők közt.

Az SKSE szerda este a Facebook-oldalán közleményben fordult a műkorcsolyás társadalomhoz.

„A háború a Jégmadár kupa vasárnapján, 2023. 04. 09-én kezdődött, a két egyesület versenyzői által teljesített ugrások értékelésével, sejtetve az érintett technikai specialisták és bírók részrehajlását. A következő lépésben, a 2023. 04. 12-én az ATV-nek adott interjúban már nem a technikai specialisták munkája, hanem gyermekbántalmazás volt a téma. Az elmúlt két hétben Rita szisztematikus verbális támadást hajtott végre Juli, több SKSE-edző és szülő ellen személyesen, telefonon és üzenetek formájában. Ezekben az esetekben egyszer sem az említett problémák kerültek említésre, hanem személyes sértések hangzottak el alpári stílusban. A jégen többször találta meg az SKSE utánpótláskorú növendékeit, viccesnek szánt, de félre nem érthető, gúnyolódó mondataival” – áll a közleményben.

Az SKSE magyarázatot ad a „verőlegényekre” is:

„Az elmúlt két hét eseményeit látva több hozzátartozó döntött egymástól függetlenül úgy, hogy nem hagyja magára a gyermekeket és az edzőket a Vasas Jégcentrumban, és személyes jelenlétükkel próbálják megelőzni azt, hogy a kialakult helyzet Rita részéről elérje a tettlegességet. Rita baráti köre ezt a csapatot illeti a verőlegények jelzővel.”

Sebestyén Júlia az öltözőbe menekült

A történet legmegdöbbentőbb része pedig a következő, az SKSE tálalásában:

„Sajnos a mai nap reggelén történtek bizonyítják, hogy a hozzátartozók aggodalma nem volt túlzó, ellenben jogos és szükségszerű.

A legfrissebb hírek itt!

A mai napon, Galambos Rita a C keret edzése alatt szóbeli konfliktust próbált provokálni a lelátón helyett foglaló hozzátartozókkal és többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó ezt befejezni és a lelátó érintett területét elhagyni. A konfliktus során többször megfenyegette őket azzal, hogy ő valós verőlegényeket fog bevetni hamarosan. Ezzel párhuzamosan rendőrök érkeztek a helyszínre és az őket riasztó Galambos Ritát és Császár Viktóriát keresték, majd megkezdték a jelenlévő szülők meghallgatását.

A C keret jege után az SKSE edzők kávézni indultak a Jégcentrum melletti kávézóba, ahonnan visszafelé jövet Galambos Rita nekitámadt Sebestyén Júliának és Baráth Annának, és őrjöngve követte őket az épületen belül, majd kísérletet tett mindkettőjük bántalmazására, és súlyosan megfenyegette őket.

A folyamat a bejárati szinten kezdődött, majd az alagsori közös edzői öltözőben folytatódott, és a támadás során Rita a korcsolya élvédőjével kísérelte meg eltalálni Annát, valamint a korcsolyájával összerugdosta annak az öltözői mosdónak az ajtaját, ahová Juli a fizikai bántalmazás elől bemenekült. A rugdosás eredményekét az ajtó több helyen átszakadt. Ezt az agresszív fellépését egyébként több más egyesülethez tartozó edző is végignézte, akik próbálták Ritát visszatartani. Azt, hogy Rita bejuthasson Juli után a mosdóba, egy nem SKSE-s edző kolléga akadályozta meg végül.”

A kialakult helyzetre való tekintettel Vardanjan Gurgen, a MOKSZ műkorcsolya-ágazat sportigazgatója bizonytalan időre felfüggesztette a MOKSZ által biztosított keretedzéseket a Vasas Jégcentrumban.

Borítókép: ilyen idilli képet most nem lehet készíteni a Vasas Jégcentrumban, középen Sebestyén Júlia (Fotó: Kurucz Árpád)

Címváltozás

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work