7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárEz lett a vége Palikék komoly szakításának

Ez lett a vége Palikék komoly szakításának

A papírok vagy az érzelmek miatt?

Hatalmas meglepetést okozott, amikor a napokban kiderült, hogy Marsi Anikó és Palik László külön költöztek. Annak ellenére is, hogy már tavaly év végén lehetett hallani a kapcsolatuk megromlásáról szóló híreket. A pletykák szerint ez volt többek között az oka annak, amikor a Dancing with the Stars után Anikót hetekig nem lehetett látni a képernyőn. Most pedig úgy tűnik, ő az, aki pontot tesz a kapcsolatuk végére.

Ám akik jól ismerik Anikóék love story-ját, azt is tudják, hogy hosszú évekkel ezelőtt már volt egy komoly szakításuk. Ez még akkor történt, amikor még csak jártak egymással. Azonban a jövőről más volt az elképzelésük. Anikó gyereket akart, a két váláson túllévő Palik viszont család helyett inkább nyugodt életre vágyott. Akkor is Anikó szakított Palikkal, és el is költözött a szentendrei házából. Néhány nappal később pedig a barátnőivel repülőre ült, és meg sem álltak egy felkapott nyaralóhelyig. Előtte azonban még interjút adott egy hetilapnak, amely a „Még mindig Palik Lacit szereti” címlappal jött ki. Így néhány nappal később, amikor a nyaralásból hazatérő Anikó gépe Ferihegyen landolt, Laci ott várta a repülőtéren, este pedig az egyik hajóétterem vendégei arra lettek figyelmesek, hogy Laci térdre ereszkedve megkérte Anikó kezét.

A házaspár barátai még most is valami hasonlóan meseszerű fordulatban bíznak, hisz még nem adták be a válókeresetet. Ám mások szerint ennek egészen prózai oka van: a házaspárnak nincs olyan közös vagyona, amin osztozkodniuk kellene, így a vagyonmegosztás miatt sem sürgős a válóperes papír. Ugyanakkor bennfentesek szerint bár Laci nyitott lenne a békülésre, Anikó ragaszkodik a kapcsolatuk lezárásához, még ha egyelőre nem is hivatalos formában.

A gyerekek Anikóval maradtak

A házaspár 16 évi együttélés után ment külön. Két fiúk született: Vilmos 15, Vince pedig 12 évesek. A fiúk az édesanyjukkal maradtak, Anikó mesés faházában – amely már akkor is megvolt neki, amikor még egyedülálló volt –, Palik pedig albérletbe költözött.

Forrás: blikkruzs.blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Blikk

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem